Nem elég olcsók a villanyautók

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: IFUA Horváth & Partners
Dátum: 2016.05.11. 11.47

Egy nemzetközi kutatás rámutatott egyelőre elmaradt az elektromos autók jelentős árcsökkenése. Továbbra is jóval drágábbak, mint a belsőégésű motorral szerelt modellek.

Nem elég olcsók a villanyautók

Elhanyagolható mértékben váltak olcsóbbá az elektromos autók tavaly. 2015-ben a tisztán elektromos hajtással gyártott kocsik átlagosan 41 százalékkal voltak drágábbak, mint a belsőégésű motorral rendelkezők, míg az előző évben 45 százalék volt az árkülönbség – mutatta ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felmérése. A korábbi években sokkal gyorsabb ütemű volt az árcsökkenés. A 2010-ben Németországban üzembe helyezett villanyautók átlagosan még több mint 100 százalékkal voltak drágábbak, mint a hagyományosak, 2014-ben pedig már csak 45 százalék volt az árkülönbség. Ehhez képest nem jelent érzékelhető változást a 41 százalékos eltérés. Az, hogy a változás minimális volt, annak tudható be, hogy 2015-ben nem került a piacra új, tisztán elektromos autó, a meglévő modellek ára pedig alig mozdult. A mért különbség sokkal inkább annak köszönhető, hogy azokból a típusokból adtak el többet, amelyek felára kisebb a velük összevethető, belsőégésű motorral gyártott kocsikhoz képest. Ilyen például a BMWi3 és a VW e-Golf. Magyarországon sem volt lényeges árváltozás – mutat rá Huba Eörs, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere. A legnagyobb darabszámban értékesített Nissan Leaf listaára 2014 óta gyakorlatilag nem módosult. Ugyanez érvényes a BMWi3-ra és a VW e-Golfra is. Ha az elmúlt három év trendje folytatódik, akkor 2020-ra átlagosan mintegy 16 százalékkal lesznek drágábbak a villanyautók a hagyományos kocsiknál. Ahhoz azonban, hogy áttörés következhessen be az elektromos autók eladásában, 10 százalék alá kellene csökkennie az árkülönbségnek – állítják a szakértők. Toyota PRIUS PLUG-IN HYBRID Concept Tokyo 2009 Valamelyest jobb a helyzet a hibrid járműveknél – vagyis amelyekben a belső égésű motor mellett elektromotor is van. Az ilyen kocsik átlagosan mintegy 25 százalékkal drágábbak a hagyományosaknál. Az elektromos autók üzemeltetése olcsóbb, mint a benzineseké, de az olajárak zuhanása miatt már nem annyival, mint korábban. Jelenleg hagyományos belsőégésű motorral gyártott kocsival 2,4-szer drágább egy kilométert megtenni Németországban, mint egy villanyautóval, míg 2012-ben még csaknem 3-szor drágább volt. Az elkövetkező években azonban várhatóan ismét növekednek az olajárak, az elektromos autók hatékonysága pedig javul, ami az üzemeltetést tekintve a villanyautók malmára hajtja a vizet.

Kommentek

Kabrió, bátraknak

Ha már a Techart GTstreet R Cabriolet karosszériája láttán rossz érzéseid támadnak, várj, amíg megtudod, mire képes a dög.

Unod a dugót? Itt a megoldás

Te is kivagy attól, hogy órákig araszolsz reggelente, míg beérsz a munkába? Két megoldás van: válaszd a tömegközlekedést, vagy ugorj a kocsisor elejére. Mutatjuk, hogyan.

Megtalálod a Bentley-t ezen a 60 ezer megapixeles fotón?

A világ egyik legnagyobb fényképét készíttette el a Bentley. A technológia a NASA-tól származik, a téma pedig a világ egyik legdrágább felnőtt játszótere: Dubaj.

Váratlan magyar konkurenst kapott a McDonalds

Különleges töltőállomást mutatott be a MOL, Kelet-Közép-Európában elsőként a drive through szolgáltatást vezetnek be rajta.

Verstappen: A Red Bull “túl lassú”

Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapja után nem lehetnek igazán elégedettek a Red Bullnál, messze a Ferrari és még messzebb a Mercedes csúcstempója.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

F1: Vettelt nem izgatja a Mercedes

Sebastian Vettel azt mondja, a Mercedeshez való átszerződés egyáltalán nem téma számára. A vártnál gyengébb melbourne-i kezdés sem probléma.

“Feltámad a Zsiguli, 200 lóerővel tér vissza” – Ordas kamu, el ne hidd!

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a Facebookon, és egyre több magyar internetes oldal hiteles állításként veszi át, pedig hatalmas nagy kamu az egész.

F1: Hamilton 99 százalékos, Bottas szombatra javulna

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj szabadedzései után Lewis Hamilton hajszál híján tökéletesnek érezte a napot, Valtteri Bottasnak viszont fel kell kötnie a gatyát.

Egy film, amit látnod kell, ha érdekel a hazai motorgyártás sorsa, történelme

Kende Márta és a Magyar Televízió 47 perces filmje a Motorkerékpárgyárról, és annak bezárása előtti időszakáról.

F1: Videón a szezon első autótörése

Aki lemaradt a közvetítésről, most megnézheti a 2017-es Forma-1-es idény első autótörését és azt, hogyan úszott meg egy potenciálisan nagy bukást a Red Bull-os Max Verstappen Melbourne-ben.

F1: Hamilton uralta az idény első edzésnapját

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén fél másodperc feletti előnnyel zárt a mercedeses Lewis Hamilton. A Ferrari egyelőre hátrébb van.

Új Insignia: minél drágább, annál jobb!

Erős benzinmotorral, fullosan az igazi az új Insignia. Egy ilyenben még igaz is az Opel állítása: olyan, mint egy prémiumautó, csak olcsóbb.

F1: Jövőre eltüntetik a cápauszonyokat

A Forma-1 állandó versenyigazgatója szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ra betilthatja az idén visszatért légterelőket. Charlie Whiting a Verstappen-szabályról is beszélt.

Benzinpárán megél az új Suzuki Swift

Nem lesz dízelmotor az új Swiftben, de annyival könnyebb elődjénél, hogy tényleg nagyon keveset fogyaszt. A francia Alpok lábánál vezettük az ötödik generációs Suzuki Swiftet.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.