BMW-k kék villogóval

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.05.11. 11.00

Mint minden évben, idén is kitett magáért a BMW a németországi RETTmobil szakmai kiállításon. Ha gyorsan kell eljutni a beteghez, számíthatunk a bajorokra.

Európa első számú kékvillogós szakkiállítása, a fuldai RETTmobil idén tizenhatodik alkalommal fogadta a katasztrófavédelem, a mentők, a tűzoltók és egyéb vészhelyzeti segélyszervezetek képviselőit, és persze a kiállítókat, akik idén több mint ötszázan voltak, húsz ország képviseletében. A BMW hagyományosan aktív itt, a Vezess hasábjain többször írtunk már az itt bemutatott járművekről. Most nem egy, hanem öt motorizált eszközt mutattak be, bár képet csak négyről közöltek.

BMW X1 és X3 xDrive20d

A cég parancsnoki autóként képzelt el szerepet szabadidőjárműveinek. A kisebbik fehér alapon piros matricázást kapott, nagy testvére pont fordítva, előbbi 70, utóbbi 60 amperóórás kiegészítő akkumulátorról biztosít a bevetési helyszínen esetleg felmerülő áramszolgáltatást.

A rakteret acélrács választja le az utascelláról, a raktárként használatos csomagtérben extra LED megvilágítás segít megtalálni az éppen szükséges szerszámokat.

A rakteret acélrács választja le az utascelláról, a raktárként használatos csomagtérben extra LED megvilágítás segít megtalálni az éppen szükséges szerszámokat.

 Mindkét autót ugyanaz a 190 lóerős, 400 Nm-es kétliteres dízelmotor hajtja, mindkettő összkerékhajtást kapott.

Mindkét autót ugyanaz a 190 lóerős, 400 Nm-es kétliteres dízelmotor hajtja, mindkettő összkerékhajtást kapott.

BMW 220d xDrive Gran Tourer

Mentőorvosi szolgálatra faragták ki a tágas buszlimuzinból ezt a látványos segélykocsit.

A raktér itt is leválasztott, a rádióantenna pedig négyméteres, így a legkülönfélébb analóg rendszerek telepíthetők a kocsiba. Az autót ugyanaz a hajtáslánc mozgatja, mint a két SUV-ot.

A raktér itt is leválasztott, a rádióantenna pedig négyméteres, így a legkülönfélébb analóg rendszerek telepíthetők a kocsiba. Az autót ugyanaz a hajtáslánc mozgatja, mint a két SUV-ot.

  A berendezések álló helyzeti működtetését itt is másodlagos akkumulátor biztosítja, a csomagnak eleve része az a töltő, amivel a mentőállomáson mindkét akku feltölthető üzemi állapotra.

A berendezések álló helyzeti működtetését itt is másodlagos akkumulátor biztosítja, a csomagnak eleve része az a töltő, amivel a mentőállomáson mindkét akku feltölthető üzemi állapotra.

BMW i3

Hatótávolság-növelővel nehéz zavarba hozni a kis villanyautót, amelyet teljes fóliázással, LED-es fényhíd-vezérléssel és egyéb megkülönböztető jegyekkel láttak el.

A töltőrendszert is átalakították, nem csak egyenáramú, de váltóáramú gyorstöltő is helyet kapott a fedélzeten, így akárhol vetik be, könnyedén feltölthető az akkuja.

A töltőrendszert is átalakították, nem csak egyenáramú, de váltóáramú gyorstöltő is helyet kapott a fedélzeten, így akárhol vetik be, könnyedén feltölthető az akkuja.

150 km/órás végsebességével és összesen 320 km kombinált hatótávolságával az i3 inkább helyi feladatok elvégzésére alkalmas. Viszont jó hír, hogy ezt nem csak elméletben tudja: Bajorországban, Milánóban, Los Angelesben és Londonban már dolgoznak i3-asok mentős színekben.

BMW R 1200 RT

Ha autóval túl lassú volna, vagy a dugóban nem jutnánk előre,akkor pótolhatatlan érték egy motoros mentős.

Az orvosi motorkerékpár motorosan kitolható kék villogót, valamint két, orvosi eszközökkel teljesen berendezett oldaldobozt kapott; ezeket fém bukókeretek védik a sérüléstől.

Az orvosi motorkerékpár motorosan kitolható kék villogót, valamint két, orvosi eszközökkel teljesen berendezett oldaldobozt kapott; ezeket fém bukókeretek védik a sérüléstől.

Segédakkumulátor és megafon itt is szerepel a kínálatban. Az 1,2 literes, vízhűtéses boxer két hengerében 125 Nm terem, ezeknek mindössze 274 kilót (plusz sofőr és felszerelés) kell mozgatniuk, így érthető, hogy a kétkerekű mentőjármű 3,8 mp alatt gyorsul százra.

BMW

Kommentek

Ismét csökken az üzemanyag ára

Szerdán folytatódik az üzemanyag árának csökkenése, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb.

Tarlós véget vet az autósok rommá bírságolásának

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását illetően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

F1: A McLaren kikéri magának a mercis pletykát

A McLaren szerint szó sincs arról, hogy a csapat fontolgatná a Honda kipöckölését a versenyképesebb Mercedes-motorért cserébe.

Tanult hibájából a Mazda

A CX-5 második generációjára helyretette az elsőnél elkövetett tévedését a Mazda. És még persze sok mást is.

F1: Räikkönen nem bírja a tempót?

Kimi Räikkönen nem volt igazán versenyképes az Ausztrál Nagydíjon, a Ferrarinál többet várnak tőle, de vajon képes lesz-e hozni?

F1: Az újonc is beszólt a McLarennek

Fernando Alonso után újonc csapattársa, Stoffel Vandoorne is azt nyilatkozta, hogy a McLaren-Hondáé a leglassabb autó a mezőnyben.

Tarlós István felébredt a kómából

A magyar közlekedési szankcionálás rendszere (magyarul: a büntetések) kilenc éve romlott el teljesen, amikor még Gyurcsány kormánya kitalálta az objektív felelősség nevű baromságot. Tarlós hol volt eddig, hogy ezt csak most vette észre?

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

Hemzsegnek az 50 ezres kanyarok Budapesten

Mutatjuk, hol kaphatsz súlyos büntetést Budapesten, ha egy kicsit nem figyelsz, vagy nem követed a szabályokat.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.