40 frissen felújított bérlakást adott át dolgozóinak a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. A cél az volt, hogy a piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel juthassanak lakhatáshoz a dolgozók. A lakásokat számos ingatlan közül választottak ki Kecskemét-Homokbányán, a Téglás utcában. 34 kisebb, 43 négyzetméteres, valamint 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos lakást bérelnek, amelyekbe 40 dolgozó, a családtagokkal együtt összesen 63 fő költözött be. A lakóközösség tagja lesz nyolc gyermek is. 32-be termelésben dolgozó munkatársak, 8-ba pedig irodai dolgozók költözhettek.

  A dolgozók által a lakásokra benyújtott pályázatok elbírálásakor a társaság figyelembe vette a vállalatnál eltöltött időt, a gyárban dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát is. Fontos szempont volt az is, ha valaki egyedülálló szülőként pályázott. “A legjobb minőség csak elkötelezett és elégedett munkavállalókkal lehetséges. Ahogy a duális felsőoktatási rendszer prototípusa a Mercedes-Benz Gyárban született, úgy a bérlakásprogramunkkal is úttörő szerepet szeretnénk betölteni a munkaerőpiacon. Magyarország egyik meghatározó foglalkoztatójaként példát szeretnénk mutatni abból, hogyan érdemes mobilitásra ösztönözni az álláskeresőket, illetve erősíteni a munkavállalók motivációját” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke. MBMH bérlakás konyha A Mercedes öt évre szerezte meg a bérlőkijelölési jogot a kecskeméti önkormányzat ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó cégétől, a Kik-For Kft.-től , de a bérlők fizetik a bérleti díjat, a rezsit, a parkolók használati díját.