A magyar családok több mint felének nincs autója

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.05.10. 10.57

Most mindent megtudhatsz arról, hogy használjuk mi magyarok az autókat. A Bosch idén ötödik alkalommal készíttette el a hazai autóhasználati szokások országos reprezentatív kutatását.

A magyar családok több mint felének nincs autója

A Bosch kutatása alapján, a 2008-as válság kezdete óta kétévente pontosított, reprezentatív képet kaphatunk arról, hogyan alakulnak hazánkban az autóhasználati szokások. Ez a kép az autóval rendelkezők arányától az autók átlagos korán és futásteljesítményén át az autótulajdonosok társadalmi és demográfiai csoportjainak meghatározására is kiterjed. A kutatást 2016 első negyedévében, 2400 fős minta személyes megkérdezésével készítették el. A minta életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szempontjából reprezentatív a 18 éven felüli magyar lakosságra nézve. 2016-ban a magyar háztartások 44 százalékában találunk autót: a háztartások 39 százaléka egy, 5 százalékuk pedig kettő vagy kettőnél több gépjárművet használ. Az autók jellemzően saját tulajdonúak, céges autót csak a háztartások töredékében, mindössze 2 százalékában találunk. A kutatás pontos képet ad az autóhasználatról a legmagasabb iskolai végzettség alapján: a diplomások kimagasló aránya (62 százaléka), míg a legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők kevesebb mint egynegyede (18 százaléka) gépjármű-tulajdonos. Érdekes megfigyelni ugyanezt az arányt a középfokú végzettséggel rendelkezők és a szakmunkások körében: utóbbiak 42 százaléka, az érettségizetteknek pedig 53 százaléka rendelkezik autóval. Az életkor szerinti megoszlás alapján is megtudhatjuk, hogy 2016-ban kik vesznek részt a magyar közlekedésben: hazánk fiataljainak (a 18 és 29 év közöttieknek) csaknem fele, pontosan 45 százaléka él autót használó háztartásban, a 30 és 39 év közöttiek 51 százalékának, a 40 és 49 év közöttiek 54 százalékának van autója. A kor előrehaladtával ez az arány megfordul: az 50 és 59 év közöttiek 48 százaléka, a 60 éves és annál idősebb honfitársainknak kevesebb mint egyharmada (30 százalék) rendelkezik autóval. buying-a-car A háztartási jövedelem kategória szerinti megoszlás 2016-ban sem okozott nagyobb meglepetést: az alsó jövedelemkategóriába tartozók kicsivel kevesebb mint egyharmada (32 százaléka), az alsó-közép kategóriás jövedelműeknek pedig a 41 százaléka rendelkezik autóval. A felső-közép kategóriás jövedelműeknek idén csak egy százalékkal kisebb aránya, 40 százaléka mondta magát gépjármű-tulajdonosnak, míg ugyanez az arány a felső kategóriás jövedelműek körében 53 százalék. Érdemes kiemelni, hogy míg a Budapesten élőknek alig több mint egyharmada (35 százaléka), addig a községek lakóinak csaknem fele (45 százalék) autóhasználó. Ugyanez az arány a városban élők esetében 46 százalék.

2016-ban Magyarországon a hölgyek 37 százaléka, míg a férfiak 52 százaléka rendelkezik gépjárművel

Az autóállomány az elmúlt két évben csaknem egy évvel lett öregebb, az autók átlagos életkora 2016 elején 13,2 év. 2016-ban egészen fiatal (0 és 2 év közötti) autót használó honfitársainknak mindössze 2 százaléka, 3 és 5 éves kor közötti gépjárművet is csak 9 százalékuk használ. A magyar autósok harmada (33 százalék) 6 és 10 éves kor közötti, míg csaknem fele (49 százalék) 11 és 20 év közötti járművel közlekedik. Az élemedett korú, 20 év feletti autót használók aránya idén 7 százalék. A magyar autók átlagos futásteljesítménye 2016-ban évi 16 ezer kilométer. A legtöbb autós (38 százalék) évente 5 és 10 ezer kilométert, 28 százalékuk pedig évente 11 és 20 ezer kilométert tesz meg a járművével. Az évi 5 ezer kilométer alatt autózok aránya mindössze 11 százalék, a 20 ezer kilométernél többet közlekedőké pedig 16 százalék. Csaknem minden társadalmi csoportban nőtt az autóhasználat mértéke, a leginkább a fiatalok, a budapestiek és az érettségizettek körében. Csökkenés csupán a vidéki városokban élők, a 40-49 évesek és a diplomások körében volt tapasztalható.

Kommentek

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.