Bővül a hazai autópálya-hálózat

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.05.09. 07.56

Közel 300 milliárd forintot költ Magyarország 2017-ben kiemelt közúti fejlesztésekre. Több új gyorsforgalmi útszakaszt is átadnak.

Bővül a hazai autópálya-hálózat

Az idei 160 milliárd forint helyett a jövő évi büdzsé tervezetében 280 milliárd forintot terveznek a kiemelt közúti fejlesztésekre – írta hétfői számában a Világgazdaság. A lap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatására hivatkozva azt írja, várhatóan szeptemberben adják át az M86-os Hegyfalu-Csorna szakaszát, ezzel teljesen kiépül az autóút Szombathely és Csorna között. Az M85-ösön a Sopron, majd az országhatár elérését biztosító fejlesztések májusban a Csornát elkerülő út második ütemével folytatódnak. Május második felében kezdődik meg az M30-as Tornyosnémetit az országhatárral összekötő 1,7 kilométeres szakaszának építése. Az M30-as Miskolctól az országhatárig a következő években megépül. Az M35-ös Debrecen-Berettyóújfalu szakaszának építése akár már a nyáron megindulhat. A tervek szerint májusban jelennek meg az M2-es Budapest-Vác szakaszának és az M4-es Brettyóújfalu-Nagykereki, azaz a magyar-román országhatár szakaszának pályázati kiírásai. Az M30-as, az M35-ös és az M4-es út fejlesztésével a Lengyelország, Szlovákia és Magyarország keleti régióit egymással és a tengeri kikötőkkel összekötő Via Carpatia útvonal magyarországi szakaszai teljes hosszban kiépülnek. Hazai forrásból megvalósuló beruházásként jelennek meg várhatóan májusban a Szolnokot bekapcsoló M4-es M0-Cegléd szakaszának és a Békéscsaba bekötéséhez szükséges M44-es Tiszakürt-Kondoros szakasz közbeszerzési pályázatai. Várhatóan év végén írják ki az M4-es Abony és Törökszentmiklós közti szakaszának kivitelezési közbeszerzési eljárását.

Kommentek

Siess, csak májusig adnak ingyenpénzt villanyautóra

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra 2016-ban kétmilliárd forintot biztosítottak.

Most autót nyerhetsz, ha biztonságosan közlekedsz

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért, a figyelemfelhívó országos vetélkedősorozat megrendezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte.

Újabb rendőrök, akiket lehet utálni

Majd ha a Ferrari is elkezd autókat adományozni a carabinierinek, fáklyával vonulunk az olasz követség elé. Addig csak szúrósan nézünk és csúnya szavakat ismételgetünk magunkban.

Áresés jön a hazai benzinkutakon

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton a jövedéki adó változása miatt.

F1: A Mercedes kifigurázta a saját főnökét

Az internetet elárasztó mémtenger után a Mercedes is készített egy humoros animációt asztalcsapkodó csapatfőnökéről.

F1: Kiderült, mit ronthatott el idén a Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy az istállónak dolgoznia kell azon, hogy lefaragjon a W08-as súlyából.

F1: A híres motorguru is besegít a McLarennek

Mindent megtesz a McLaren annak érdekében, hogy úrrá legyen motorgondjain, beszervezett egy specialistát is.

Mit tud a Fiat nagy családi kombija?

Jó látni, hogy a szabadidő-autós divatőrület hullámának árjából azért kiemelkedik a józanság sziklájaként néhány olyan valóban praktikus, jó ár-érték arányú családi autó, mint például a Tipo kombi.

F1: Massa nem hiszi, hogy lelépne Alonso

Felipe Massa szerint igen valószínűtlen, hogy volt csapattársa annyira kiábránduljon, hogy a szezon közben elhagyja a McLaren-Hondát.

F1: Fél másodperc kéne a Red Bullnak

A Red Bull főnöke szerint nagyjából fél másodpercet kellene gyorsulniuk, hogy harcban lehessenek a Mercedesszel és a Ferrarival. A Renault Barcelonára, de főképp a Kanadai Nagydíjra készül fejlesztési lépcsővel.

Lehet, hogy eddig rosszul gyalogoltál

Simán lehet, hogy eddig rosszul használtad a zebrát.

F1: Minden expilóta paddockbelépőt kaphat

A Forma-1 új tulajdonosa minden korábbi F1-pilótát szívesen lát a paddockban, egyetlen feltétele lesz csak a belépő igénylésének.

Zöld energiára váltanak Európa több országában

A svéd Scania több európai országban teljesen megújuló energiára tér át a gyártás- és a szervizelés terén.

Top 10: Lakókocsik – fillérestől a 40 milliósig

A lakókocsik lehetnek ezerfélék. Kicsik, praktikusak, vagy éppen könnyűek, esetleg zsúfolva vannak extrákkal. Mutatunk pár különleges darabot.

F1: A Ferrari újra kölcsönadná a tartalékost

Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari a következő, kínai-bahreini dupla versenyhétvégére is a Sauber rendelkezésére bocsátotta a tartalékosát, Antonio Giovinazzit. Nem volt könnyű döntés.

Végre retteghetnek a magyar kilométeróra-csalók

Kétfordulós tárgyalásos eljárásban keres vállalkozót a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy olyan platform létrehozására, amely végigkíséri az autókat az újként történt eladástól a bontásig. Az adatokat bárki lekérdezheti majd.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.