A második világháborút követő évek motorsporthagyományai a mai napig meghatározóak sokak számára. Ebből a dicső múltból táplálkozott az a Sebastiano Ciarcià is, aki független autótervezőként megalkotta az Alfa Romeo dicsőségét nevében és megjelenésében is hirdető Trionfo formatanulmányt. Az együléses sportautó nem törődik olyan felesleges sallangokkal, mint az utastér vagy a szélvédő, és a kerekek is csupán azért burkoltak, mert áramlástani és (tisztán elméleti síkon) gyártási szempontból egyaránt így tűnik hatékonyabbnak.

Az aerodinamika egyébként is fontos szerepet játszott a karosszéria kialakításánál, hátul hatalmas, aszfaltra lapuló diffúzor semlegesít minden felhajtóerőt. Amennyire múltimádó a formavilág, annyira modern a hajtáslánc: a négy kerék agyában egy-egy villanymotort helyezett el a tervező, amelyeket egy mikro gázturbina lát el elektromos árammal. Ezzel megspórolható az akkumulátorok tömege, és elvileg akár ütőképes menetdinamika is megvalósítható volna. Alfa Romeo Trionfo