Hét rendőrrel bunyózott az olimpikon a nyílt utcán

Igazoltatás Kijevben

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.05.02. 08.10

Az egykori olimpiai bajnok birkózó, az ukrán Vjacseszlav Olejnik a napokban bemutatta, hogy még mindig bámulatosan jó kondiban van. Kár, hogy ezt a nyílt utcán tette.

Hét rendőrrel bunyózott az olimpikon a nyílt utcán

Vjacseszlav Olejnik 1996-ban aranyat nyert Atlantában. Bár későbbi sportkarrierjéről nem sokat tudunk, a napokban megmutatta, hogy ötvenévesen sem veszítette el egykori erejét és mozgékonyságát. Az exsportolót Kijev belvárosában állították meg rendőrök, illetve csak állították volna, mert a terepjárós férfi továbbhajtott. Amikor végre igazoltatták, akkor sem bizonyult különösebben együttműködőnek, ám amikor ennek hatására előkerültek a gumibotok és könnygázspray-k, akkor szabadult el igazán a pokol. Az gyorsan egyértelművé vált, hogy Olejnikkel ketten-hárman nem bírnak, így végül heten próbálták őt leteperni, aminek elképesztő erővel állt ellen, dacolva az arcába fújt könnygázzal. Végül győzött a túlerő, ám az óriás a földről még beszólt egy szaftosat a vele szót érteni próbáló rendőrnőnek. A szemtanúk szerint az egykori szabadfogású birkózót utasai bírták jobb belátásra, így végül szabadon távozhatott – a mai napig nem derült ki, hogy pontosan miért akart vele beszélni a rendőrség, ám azt ő is elismerte, hogy butaság volt ellenállni a hatóságnak.

Kommentek

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

F1: Verstappen nem akar a legfiatalabb bajnok lenni

Max Verstappent nem különösebben érdekli, hogy akár ő is lehet az F1 történetének legfiatalabb bajnoka, ez a rekord nem motiválja.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Töröljék el a kék zászlókat az F1-ben!

A felügyelőként dolgozó expilóta, Derek Warwick szerint egy az egyben el kellene törölni a kék zászlókat a Forma-1-ben.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infografika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

F1: Massa nem adja vissza az ajándékautót

Felipe Massa azt mondja, Forma-1-es visszatérése miatt nem fogja visszaadni a Williamsnek a visszavonulása alkalmából kapott Forma-1-es autót.

Vidéken is tiltják az autóhasználatot

A levegő minőségének romlása miatt hétfő reggel a városi szmogriadó-bizottság elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Nyíregyházán.

F1: Évi 100 millió dollártól búcsúzhat a Ferrari

A Forma-1 új tulajdonosa eltörölné a Ferrarinak évről évre elképesztő összegeket hozó bónuszrendszert, a bevételek elosztásának egyenlősítését tervezik.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.