Az Autóklub nekimegy a kerékpáros közlekedésnek

Szerző: MTI levél küldés 
Dátum: 2016.05.02. 19.15

A Magyar Autóklub szerint időszerű és indokolt, hogy értékeljék az elmúlt években a kerékpáros közlekedés támogatására hozott intézkedéseket, és megtegyék a szükséges korrekciókat.

Az Autóklub nekimegy a kerékpáros közlekedésnek

A Magyar Autóklub hétfői közleményében azt írta: az elmúlt években több, a kerékpáros közlekedést támogató intézkedést vezettek be, ennek eredményeként ez a közlekedési forma egyre népszerűbb lett a fővárosban, ugyanakkor a baleseti statisztikák és a klubtagok visszajelzései alapján “a közlekedésbiztonság helyzete vegyes képet mutat”. Közölték: időszerűnek és indokoltnak tartják, így egyetértenek azzal, hogy az elmúlt időszakban hozott intézkedések hatását értékeljék és elvégezzék a szükséges korrekciókat. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a döntés előkészítésekor minden közlekedő, autós, motoros, kerékpáros és gyalogos érdekeit és szempontjait figyelembe kell venni. A Magyar Autóklub szakembereivel kész részt venni a fővárosi önkormányzat által szervezett, a kerékpáros közlekedés szabályrendszerét megvitató kerekasztal-megbeszélésen – olvasható a közleményben. Tarlós István főpolgármester múlt pénteken a kerékpáros közlekedést érintve arról beszélt, a kérdéssel foglalkozó munkacsoportba a kerékpárosok képviselői mellett valószínűleg meghívja az autósok képviselőit is, az Autós Nagykoalíció kérésének eleget téve. A városvezető április 21-én azt mondta: mintegy harminc kerékpáros-fejlesztést bonyolítanak le 2020-ig Budapesten, a rendszert áttekintik, ami nem jelenti azt, hogy a kerékpáros közlekedést vissza akarnák fejleszteni.

Kommentek

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

F1: Jövőre Vettel, Alonso is mehet a Mercedeshez

A Mercedes csapatfőnöke nem titkolja, hogy az idén nagyon figyelik majd a pilótapiacot, lecsaphatnak valamelyik nagyágyúra is, ha Valtteri Bottas nem hozza Nico Rosberg szintjét.

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

F1: Nem mondják el az igazat Schumacherről?

A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda volt menedzsere szerint a család tartozna azzal a szurkolóknak, hogy elárulják, milyen állapotban is van Michael Schumacher.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

F1: Lassan kiszorítják Bernie Ecclestone-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség is rábólintott a Forma-1 eladására, az amerikai Liberty Media egy újabb lépéssel közelebb került a teljhatalomhoz.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

Életükkel játszanak a marosvásárhelyi autósok

Életveszélyes játékot űzött több autós és motoros a Maros jegén.

F1: A Mercedes fizette Massa visszatérését

A Mercedes főnöke elismerte, hogy komolyabb összeggel kompenzálták a Williams-csapatot Valtteri Bottas átigazolásáért.

A pillanat, amikor a “Szikla” is könnyezett

Dwayne “The Rock” Johnson olyan ajándékot adott egy háborús hősnek, amire nem számított.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.