Ahogy közeledik a modell bemutatkozása, úgy sűrűsödnek a prototípus tesztelésének különböző fázisaiban készített fényképek. Nem egészen egy hónapja már lefotózták az autó egyik alaposan álcázott példányát, most pedig egy másik (vagy ugyanaz a) Swift is lencse elé tévedt valahol Európában. A jelenlegi modellt 2010 májusa óta gyártják Esztergomban, 2013-ban ráncfelvarráson esett át, ám valójában nem sokat módosítottak az autó részletein. Az új generációs típus viszont várakozásaink szerint teljesen új karakter lesz, ahogy azt korábbi fantáziarajzok is sejteni engedték. Állítólag a műszerfal is teljesen új, egyedi megjelenésű lesz, és vélhetően modern multimédiás tartalmaknak ad otthont.

A távoli fotókon jól látszik, hogy a Swift megmarad viszonylag keskeny, viszonylag magas autónak.

Az új generációs Swift a hamarosan Magyarországon is elérhető Suzuki Baleno nagy szilárdságú padlólemezére épül, és várhatóan megtartja azt a pozicionálási távolságot, ami jelenleg is elválasztja egymástól a két modellt: a Swift könnyedebb, élvezetesebben vezethető és valamivel olcsóbb lesz, mint a körülményekhez képest komfortos eleganciát kínáló Baleno. Nagy kérdés, hogy vajon az ütközési biztonságát továbbfejlesztik-e. A Suzuki kisautó-kínálatának csúcsán továbbra is a Swift Sport áll majd, bár ennek motorizáltságáról még nincsenek információink, bár ha tippelnünk kellene, a Vitara S 1,4-es turbómotorjára szavaznánk, esetleg a jelenlegi 140 lóerőnél kicsit izmosabb kiadásban. Az alapmodell tudomásunk szerint a már ismert benzinesek (1,2 Dualjet, 1,0 Boosterjet) mellett egy új fejlesztésű dízelmotort is kaphat.
Méretes hátsó ajtónyílás, C-oszlopba rejtett kilincs

Méretes hátsó ajtónyílás, C-oszlopba rejtett kilincs