Végre jöhet a BMW X3 M?

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.04.29. 11.00

A közelgő generációváltás alkalmából jóval szálkásabb, sportosabb megjelenést kap a BMW középkategóriás szabadidőjárműve. A legfontosabb újdonság a sportmodell elvi lehetősége.

Végre jöhet a BMW X3 M?

Jövő év derekára várjuk a BMW X3 harmadik szériájának megjelenését, a németek azonban már most gőzerővel tesztelik a prototípusokat – igaz, egyelőre zárt pályán, vastag álcaruha alatt. Annyi persze ezekről a képekről is látszik, hogy az új generációs X3 megőrzi elődeinek alapvető arányait, értelemszerűen még agresszívabb formavilággal. A hasonló külső azonban megtévesztő, hiszen az autó műszaki alapjait minden bizonnyal egy vadonatúj hátsókerék-hajtású padlólemez adja majd, amely a 2017-ben érkező új 5-ös, valamint a 2018-tól szolgálatba álló, új 3-as szériának is életet ad.

  A fejlesztés nyomán tágasabb, praktikusabb, könnyebb lesz az autó, akár egy mázsát is ledobhat magáról. Ez azért is fontos, mert így kevésbé lesz zavaró a konnektoros hajtáslánc tömege – a plug-in változat még az évtized vége előtt megjelenik, várhatóan a jelenlegi 330e finoman aktualizált hajtásláncával. További izgalmak is várnak az ínyencekre: azt híresztelik, végre készülhet M variáns az X3-ból. Itt volna az ideje, hiszen a Porsche Macan Turbótól a hamarosan érkező Audi RS Q5-ig ebbe az irányba fejlődik a prémium SUV-piac. A legnagyobb esélye az M4 431 lóerős blokkjának van, összkerékhajtással párosítva. bmw-x3-004

Kommentek

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infógrafika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

F1: Massa nem adja vissza az ajándékautót

Felipe Massa azt mondja, Forma-1-es visszatérése miatt nem fogja visszaadni a Williamsnek a visszavonulása alkalmából kapott Forma-1-es autót.

F1: Évi 100 millió dollártól búcsúzhat a Ferrari

A Forma-1 új tulajdonosa eltörölné a Ferrarinak évről évre elképesztő összegeket hozó bónuszrendszert, a bevételek elosztásának egyenlősítését tervezik.

F1: Vettel egyedül leverte a világot – videó

A Race of Champions gálaversenyen Sebastian Vettel csapattárs nélkül küzdötte végig a nemzetek kupáját, amelyen hetedszerre is Németországot tette győztessé.

Limitált szériával nyit az Alfa Stelvio

280 lóerős, kétliteres turbómotorral, automata váltóval, összkerékhajtással kínálja a Stelvio első, megvásárolható szériáját az Alfa.

Meghosszabbították a szmogriadót Budapesten

A magas szállópor-koncentráció miatt hétfő reggel 6 órától Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4, vagy amelyek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

Mi kerül ezen a ventilátoron 94 ezerbe?

Két tanulság kristályosodott ki a sztori végére. Egyrészt aki öreg prémium autót vesz, az magára vessen, másrészt nem a profi kereskedőkhöz, szervizekhez, hanem a baráti közösségekhez, márka-, típusfórumokhoz érdemes legelőször segítségért fordulni, ha alkatrész kell!

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.