Semmi értelme nem volt külön modellként kezelni a Caymant és a Boxstert, ezért a Porsche már a most esedékes ráncfelvarrásnál közös kódszámot adott a két típusnak, így született meg a 718. A vászontetős kiadással a Vezess munkatársa már szerelembe is esett, most pedig hivatalosan is megérkezett a 718 kupé változata. A legfontosabb újdonság értelemszerűen a négyhengeres turbómotor, amely már a Boxsterben remekül vizsgázott. Kétliteres kiadásban 300, 2,5 literrel (a nagyobbik motor bónuszként változó szelepvezérlést és megkerülőszelepet is kapott) 350 lóerőt ad le a blokk, nyomatékuk 380, illetve 420 Nm, ami minden jóval (Sports Chrono csomag, PDK váltó) felszereltve 4,7, illetve 4,2 másodperces sprintet tesz lehetővé, a végsebesség 275, illetve 285 km/óra.

  A futómű feszesebb, a kormánymű 10 százalékkal közvetlenebb, mint eddig, adaptív felfüggesztéssel (PASM) 10, illetve sportcsomaggal körítve 20 mm-rel ültethető a felfüggesztés. Az új Cayman megkapta a korábbi generációs Cayman S fékjeit, ennek utódja pedig a 911 Carrerától örökölte a négydugattyús nyergeket és a 4 milliméterrel vastagabb tárcsát. Formailag gyakorlatilag minden részletében átdolgozták az autót, ugyanakkor felismerhető maradt az alapvető arculat, így a teljesen új technológia ellenére alapos modellfrissítésnek tűnhet a megjelenés – úgy tűnik, a Porschénél nem csak a 911 vevői ragaszkodnak a hagyományokhoz. 718 Cayman S Az utastérben lecserélték a műszerfal felső részét, beleértve a légbeömlőket, új a kormánykerék, széria a PCM komunikációs rendszer, amelyhez opcióként egy sor alkalmazás, felhasználás és funkció kérhető . Az új generációs 718 Cayman és 718 Cayman S már rendelhető, az első autók szeptemberben gurulnak ki a gyár kapuján.