Nagy vonalakban a tavaly ősszel megismert Mazda Koeru tanulmány elevenedik meg a márka legfrissebb sorozatgyártású modelljében, a CX-4 crossoverben. Az autó mentes a vele nagyjából azonos méretű és közös műszaki alapokon nyugvó CX-5 szabadidőjárműves bélyegétől, karosszériája sokkal lendületesebb – mintha egy Mazda3 gólyalábat húzott volna, és még sportosabbra vette volna a figurát.

  Habár a CX-4 megjelenése kifejezetten agresszív, a Mazda funkcionális, felhasználóbarát járműként pozicionálja, amely paramétereiben a legkevésbé sem lóg ki környezetéből: a 4,6 méter hosszú autó másfél méter magas, szélessége 1,8 méter. Világpremierjének helyszínén, Kínában a dízel nem különösebben közkedvelt, így bemutatásakor kétféle benzinmotor: az első kerekeket hajtó kétliteres, illetve az összkerékhajtással kínált 2,5 literes négyhengeres áll rendelkezésre. Mazda CX-4 Nem véletlen, hogy nem Genfben hullott le a lepel az autóról: a Mazda nem zárja ki kategorikusan az európai forgalmazást, ám ahhoz legjobb esetben is komoly módosításokra volna szükség – nem is feltétlenül műszaki, hanem modellstratégiai téren. Egyelőre tehát a CX-4 nem lesz globális modell, csupán néhány piacon forgalmazzák.