Ferjáncz Attila pályafutása 1964-ben a Műegyetem rakparton megrendezett autós ügyességi versenyen indult, ahol a táv egy részét műszaki okok miatt tolatva teljesítette. 1964-től 1966-ig Bodnár György navigátorral egy Wartburggal indult a rali versenyeken. 1966-ban az ezer köbcentis géposztályban nyerte első magyar bajnoki címét. 1967-től navigátora  Zsembery Jenő. Egy Opel Kadett Coupéval indultak, és  a páros kategóriájának legjobbja lett a magyar bajnokságban. Még ebben az évben Magyarországra került 3 db Renault 8 Gordini versenyautó, melyek közül az egyiket Ferjáncz vezethette. 1968-ban az akkori szabályok szerint nyugati gyártású kocsival nem lehetett elindulni a magyar versenyeken, így egy Skodával állt rajthoz a hazai futamokon, ahol a sok meghibásodás miatt nem sikerült bajnokságot nyernie. Eközben a nemzetközi versenyeken a Renault volánja mögött egyre jobb eredményeket, kategória győzelmeket értek el. 1969-ben Ferjáncz saját tulajdonába került a R8 Gordini, mellyel 1969, 1970, 1971 bajnoka lett. A 70-es években minden szezonban sikerült újabb bajnoki címekhez jutni, míg az autók továbbra is a Renault gyárból kerültek ki, 1974-ben a megszerezték a magyar rali történetének első Eb futamgyőzelmét Bulgáriában, és összesítésben 4. helyezést értek el az Európa-bajnokságon. Az évad végén Zsembery Jenő visszavonult, helyére Iriczfalvy Ferenc, majd 1977-től dr. Tandari János került a navigátorülésébe.

Bajna, 1982 A Ferjáncz-Tandari páros verseny közben a IV. Casco-rali Bajna-Lábatlan gyorsasági szakaszán. MTI Fotó: Németh Ferenc

Bajna, 1982
A Ferjáncz-Tandari páros verseny közben a IV. Casco-rali Bajna-Lábatlan gyorsasági szakaszán.
MTI Fotó: Németh Ferenc

Tandarival újra kiemelkedő eredményeket értek el az  EB-futamokon, miközben a magyar bajnokságban is több bajnoki címet gyűjtöttek különböző Renault típusokkal majd Audi Quattroval és Lancia Delta Integraleval. Ferjáncz 1998-ig aktívan versenyzett, pályafutása során két Európa-bajnoki bronzérmet, 23 eb-futamgyőzelmet, 32 OB győzelmet (ebből 29 rali, 3 hegyi bajnokság). Az év magyar autóversenyzője: 1972, 1974-1982, 1986, 1987 években, valamint az Autósport Örökös Magyar Bajnoka címet is megkapta. 1981-ben a Sportérdemérem arany fokozatának kitüntetettje. 2000-ben kimagasló pályafutása elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Budapest, 1983. Henry Toivonen sokszoros rally világbajnoki futam-gyõztes, serleget adott át a Ferjáncz-Tandari párosnak, abból az alkalomból, hogy ebben az évben 10. Európa bajnoki futam gyõzelmüket aratták. MTI Fotó: Németh Ferenc

Budapest, 1983.
Henry Toivonen sokszoros rally világbajnoki futam-gyõztes, serleget adott át a Ferjáncz-Tandari párosnak, abból az alkalomból, hogy ebben az évben 10. Európa bajnoki futam gyõzelmüket aratták.
MTI Fotó: Németh Ferenc

Versenyzői pályafutása után, 1999-től a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke lett 2007-ig, majd 2008 decemberétől újra ezt a posztot tölti be. 2000-től a Magyar Nemzeti Sportszövetség elnökségének a tagjaként tevékenykedett. Az elmúlt években súlyos betegségekkel küzdött, július 12-én töltötte volna be a hetvenet. https://www.youtube.com/watch?v=9NliMCpXC7U