Minden vizsgált dízelautó megbukott egy teszten

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.04.22. 15.19

A Nagy-Britanniában megvizsgált dízelautók mindegyike megbukott a nitrogén-oxid-kibocsátást mérő teszteken.

Minden vizsgált dízelautó megbukott egy teszten

A brit közlekedési minisztérium megbízásából 20 márka 37 modelljénél ellenőrizték, hogy mennyi nitrogén-oxidot bocsát ki valós közlekedési, illetve laboratóriumi körülmények között. A tesztelt modellek közül 18 volt felszerelve Euro 5-ös, 19 pedig Euro 6-os szabványnak megfelelő dízelmotorral. A vizsgálatok azt mutatták, hogy az országutakon minden egyes jármű jóval több nitrogén-oxidot bocsát ki, mint a tesztpadokon. Legjobb esetben mintegy háromszor, a legrosszabb esetben pedig több mint tízszeresen is meghaladja a kibocsátás tényleges közlekedési körülmények között a laboratóriumi határértékeket. Az Opel Insignia országúton kilométerenként 1900 milligramm nitrogén-oxidot bocsátott ki, azaz tízszer többet az előírt értéknél. Az újabb modellek közül a Peugeot 3008-as városi terepjáró eredménye lett a legrosszabb: a tényleges szennyezés majdnem 14-szerese az engedélyezett határértéknek. Robert Goodwill közlekedési miniszter közölte, hogy az autógyártók nem követtek el törvénysértést azzal, hogy járműveik jelenleg csak a tesztpadokon tudják a megengedett határérték alatt tartani károsanyag-kibocsátásukat. Az adott helyzetben a Volkswagent kivéve nem fenyegeti szankció az autógyártókat, ugyanis az ő cselekedeteikben nem volt tetten érhető előre megfontolt szándék. Nagy-Britanniában azután indult vizsgálat, hogy a Volkswagen elismerte a csalószoftver alkalmazását. A német autógyártó közlése szerint a dízelbotrányban érintett járművei közül mintegy 1,2 millió fut a brit utakon.

Kommentek

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.