Többet tankoltunk az olcsóbb üzemanyagból

Nagyon menő a prémium üzemanyag

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.04.13. 10.30

Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 6,3 százalékkal, több mint 736,5 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás.

Többet tankoltunk az olcsóbb üzemanyagból

Benzinből és gázolajból is több fogyott január-márciusban, mint 2015 első negyedévében – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség. A benzinfajták közül a 95-ös fogyott a legjobban: csaknem 276 millió litert adtak el belőle három hónap alatt, hat százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Éves összevetésben jelentős mértékben, 46,4 százalékkal ugrott meg a prémiumbenzin eladása: mintegy 12,4 millió litert vettek belőle, ugyanakkor a 98-as motorbenzinből 33,6 százalékkal kevesebbet, 906,7 ezer litert adtak el. Benzinből 7,1 százalékkal fogyott több, mint egy évvel ezelőtt, így 290,1 millió liter kelt el ebből az üzemanyagból. Az eladott gázolaj mennyisége 5,8 százalékkal, 446,3 millió literre nőtt az idei első három hónapban, a prémium gázolajból eladott mennyiség 50 százalékkal, csaknem 36 millió literre emelkedett. Normál gázolajból összesen 410,4 millió liter kelt el, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki a szövetség által közölt adatokból. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint az üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben azért is emelkedett még mindig viszonylag jelentősen, mert az idei és a tavalyi év első negyedévét összevetve 10-15 százalékos különbség van az árakban. Miközben 2015 január-márciusában az üzemanyagárak még 360-370 forint körül mozogtak, 2016 azonos időszakában az átlagár 300-330 forintra süllyedt. A főtitkár a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) április 17-i csúcstalálkozójával kapcsolatban úgy nyilatkozott: bármilyen döntés születik, az nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a kőolaj árát. Hosszabb távon az számít majd, hogy betartják-e azt a tagországok, amiben megállapodtak. A főtitkár szerint az idén 30-45 dolláros sávban maradhat az olaj ára, ahhoz, hogy ebből kitörjön, valamilyen komoly piaci hatásra lenne szükség.

Kommentek

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

Jöhet a rendszeres magyar KRESZ-vizsga

Egy hazai kutatás szerint az autósok 40 százaléka úgy látja, hogy a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk KRESZ-ből.

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Ennyire olcsón még senki nem jutott hozzá Lamborghinihez, pláne nem ilyenhez

Mondjuk 5 dollárt pont megér ez a szénné égett Lamborghini Huracan. Egy fillérrel sem többet.

F1: Hamilton dobta az edzőjét

Lewis Hamilton a 2017-es idényre megvált trénerétől, mostantól a saját elképzelései szerint edz, de motiváltabb, mint bármikor.

Fontos változás jön a rendszámoknál

Áprilistól nyílik lehetőség a közúti forgalomban a szürke rendszám­tábla kitételére azokra a gépjárművekre, amelyekre biciklitartó van felszerelve.

Brutális C-kupéval erősít a Mercedes

Az AMG C63 R egy közútra száműzött pályaversenyautó lesz, ami már úgy is hátborzongató, hogy semmit nem tudunk róla.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.