Máris milliókat kaszáltak az új traffipaxok

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.04.05. 12.57

Megkezdte üzemszerű működését kedd reggel a Véda közúti intelligens kamerarendszer, az első két órában közel száz szabályszegés történt.

Máris milliókat kaszáltak az új traffipaxok

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kedd délelőtt egy solymári fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési pont közelében tartott sajtótájékoztatót. Ezen kiderült, hogy az első két órában közel száz jogsértést dokumentált a 134 útszakaszon található 365 eszköz, az új, fix telepítésű traffipaxok tehát “beváltották a hozzájuk fűzött reményeket”. A napi áthaladások száma egyébként átlagosan egymillió. 30 ezer forintos minimummal számolva a közel száz szabályszegés közel hárommillió forint bírságot jelent. A keddi “éles” indulást több mint két év munka előzte meg, az előkészítés azért igényelt ennyi időt, mert összetett informatikai rendszerről van szó, rendkívül bonyolult informatikai eszközök összehangolását kellett elvégezni. Az üzemszerű működés megkezdésének időpontját két héttel ezelőtt jelentették be, amikor már stabilan és megbízhatóan működött a rendszer valamennyi eleme. Óberling szerint a jogsértések feldolgozását el tudja látni a rendőrség, mert az eszközök helye jól lett megtervezve és jól sikerült az ahhoz kapcsolódó kommunikáció, így alacsony a jogsértések száma. Már a tesztüzem tapasztalatai is azt mutatták, hogy kevés jogsértés történt, az eszközök környezetében jellemzően mindenki betartja a közlekedési szabályokat. Óberling József ugyanakkor kiemelte, fontos, hogy ne csak a Véda rendszer elemeinél, hanem mindenütt tartsák be a szabályokat a közlekedők. A kamerahálózat kialakításakor 365 fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési pontot – Véda kamerát – helyezett ki a rendőrség az ország 134 balesetveszélyesnek ítélt útszakaszára. A rendszer emellett 160 mobil sebességmérőt foglal magában. A fixen telepített és a mobil Véda kamerák kedden 8 órakor teljes funkcionalitással kezdték meg üzemszerű működésüket az ország egész területén.

82729_684391_1000x700

Gyorshajtásért így alakul a büntetések összege az objektív felelősség hatálya alá eső sebességtúllépések esetén

Az új kamerák a sebességmérés mellett forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. Bírságlista (Ahogy az a Magyar Közlöny 2012. augusztusi számában megjelent – a dokumentum 23. oldalától):
  • Kihangosító nélküli telefonálásért: 30 000 Ft
  • Biztonsági öv nélküli autózásért: 10 000-20 000 Ft (lakott területen belül/kívül/autóúton-autópályán)
  • Jelzőlámpa tilosán áthajtásért: 50 000 Ft
  • Vasúti átjárón tiltott áthajtásért: 60 000 Ft
  • Záróvonal átlépéséért: 30 000 Ft
  • Kötelező haladási irány megszegéséért: 50 000 Ft
  • Tiltott behajtásért: 30 000 Ft
  • Autópálya leállósávjában jogtalan megállásért: 50 000 Ft
  • Autópálya leállósávjában haladásért: 100 000 Ft
  • Buszsáv jogosulatlan használatáért: 30 000 Ft
  • Buszsávban haladásért: 30 000 Ft
  • Lejárt műszakival autózásért: 40 000, 50 000 vagy 60 000 Ft (attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 hónapja járt le)

Kommentek

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel Alfa 4C-nket ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

Az utolsó simításokat végzik a Renault sportkupéján

Idén végre tényleg visszatér az Alpine sportmárka; a Renault középmotoros kalandja alumínium platformra épül.

Kabrióként is megújult a Ford Mustang

A kupé után a Ford Mustang kabrió kivitele is megújult. A változások megegyeznek a fémtetős változatéval.

Peugeot 3008 – az alakváltó

Hatalmasat változott a Peugeot 3008-as és állítólag mi akartuk így

Milyen lesz idén az F1? A Red Bull videón mutatja meg

Egy igazi F1-rajongónak ugyan nem lesz újdonság, de megnézésre azért érdemes a Red Bull animációs videója, amelybe az autók idei változásait tekinthetjük át.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.