Indul a harc a magyar ralibajnokságban

Szerző: Szabó-Jilek Ádám levél küldés 
Dátum: 2016.04.02. 07.52

Indul a magyar rali bajnokság. Öt hónapos szünet után, április első hétvégéjén rendezik a magyar és a szlovák rali bajnokság első, közös fordulóját az Eger Rallye-t

Indul a harc a magyar ralibajnokságban

106 első osztályú induló, közte 9 R5-ös csúcstechnika, 16 gyorsasági szakasz, 144 versenykilométer, az elmúlt évekhez képest sokkal több néző és várhatóan végletekig kiélezett szoros csata a győzelemért. Címszavakban ez várható a bajnokság nyitófutama, a 11. Eger Rallye előtt. A magyar és a szlovák első osztály mellett a Rallye2 és a Historic bajnokságban érdekelt versenyzők is ellátogatnak Egerbe, így összesen 218 páros vág neki a három napos viadalnak. Az egri verseny hagyományosan, péntek este vette kezdetét a belvárosban, a Dobó téren megtartott rajtceremóniával. A főteret fordított rajtsorrendben, este fél héttől vette birtokba a ralikaraván. A nagyközönség itt láthatta először élesben az idei évre szánt technikákat és a versenyautók új színeit.

Fotó: Szabó-Jilek Ádám

  A címvédő, Herczig Norbert – Bacigal Igor kettős a 2016-os szezonra gyári köntösbe öltöztette az R5-ös Skoda Fabiat. Akár csak Herczigék autója, úgy az Ifj. Tóth – Szőke páros Peugeotja is új színekben pompázott a Dobó téren. A Peugeot Sportos kreatív szemre igencsak tetszetős, ha csak a külcsín számítana, akkor Janikájék biztosan dobogóra állnának az Eger Rallye végén. És ha már az új dizájnoknál tartunk! Érdekes lesz látni, hogy az ERC2 tavalyi Európa Bajnoka, Botka Dávid mire lesz képes a jól bevált, piros-fekete színekben pompázó R4-es Mitsubishi Lancerrel az alaposan megerősödött, kilenc R5-ös autóval felturbózott mezőnyben. Az EB menő mindenesetre a győzni szeretne, de minimális célként a top 5-öt tűzte ki célul a heves megyei versenyen. 6_HS9A0028 Az Eger Rallye első napján, szombaton összesen 10 gyorsasági szakasz szerepel az útvonallapon. Az első versenyautó 9 óra 19 perckor rajtol a 6.6 km-es Egerszalók – Verpelét szakaszon, majd a 10.6 km-es Mátraháza – Mátraalmás etap következik. A harmadik gyorsasági a klasszikus, 8 km-es Szuha – Parádsasvár, míg a szervizpark előtt autózik egyet a mezőny a 9.1 km-es, Sirok – Egerbakta szakaszon is. A délutáni körben ugyan ezt a penzumot teljesítik majd az ORB párosai, hogy egy 30 perces szerviz után meccseljenek még egyet Egerszalókon és Sirokon. Az esti szervizparkba hat óra előtt nyolc perccel gurul majd be az első versenyautó. A második nap 60 gyorsasági kilométert kell teljesítenie az állva maradt párosoknak. A Szarvaskő – Egerbocs (6.8 km), a Bátor – Terpes (16.2 km) és a Egerszólát – Egerszalók (7km) szakaszok szerepelnek a vasárnapi itinerben, melyen két alkalommal autóznak a pilóták és navigátoraik, hogy délután fél háromkor az egri Eszterházy téren felállított céldobogón fejezzék be a versenyt. 2_IMG_0441 A 2016-os Eger Rally eredményeit élőben követheted erre a linkre kattintva.

Kommentek

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

Baleset miatt állítja le az önvezető autók tesztelését az Uber

Figyelmetlen sofőr borította fel az Uber önvezető autóját az Egyesült Államokban. A cég a nyomozásig leállítja a fejlesztést.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

F1: Nyolcmillióra büntették a Williamst

A Lance Stroll autójában elvégzett váltócsere miatt az FIA megbüntette a Williamst, de az újonc pilóta összességében pozitívan látta első F1-es hétvégéjét.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

Alonso: A McLaren tökutolsó!

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso lesújtó képet festett a McLaren-Honda versenyképességéről, gyakorlatilag sereghajtónak bélyegezte csapatát.

F1: Ez a Ferrari-győzelem mindenkié

Nem csoda, hogy a Ferrarinál mindenki örül a szezon első győzelmének, hiszen sokat kellett várni arra, hogy az olasz istálló újra a dobogó legfelső fokán végezzen.

Mercedes: Nincs karácsony!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem a gumistratégián úszott el Lewis Hamilton győzelme, a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.