Egyre kevésbé menő a dízelautó Magyarországon

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.03.29. 08.33

Lassan megtorpanni látszik a dízelmotoros autók térnyerése a hazai személyautó-állomány körében.

Egyre kevésbé menő a dízelautó Magyarországon

A Használtautó.hu adatai szerint míg három éve kétharmad-egyharmad arányban kerestek dízeles, illetve benzines autókat a potenciális vevők, mára ez az arány nagyjából kiegyenlítődött (51-47 százalék). Miközben az újautó-eladások körében mindig is a benzines autók alkották a többséget, évről évre csökken a dízeles autók aránya az importban is. image012 A hazai személygépkocsi-állomány alapvetően az újautó-értékesítésekből, illetve a használtautó-importból kap utánpótlást. Míg az újautó-eladások körében két év alatt 46-ról 42 százalékra csökkent a dízelüzemű járművek aránya, a használtautó-importban is folyamatosan veszítenek, az elmúlt két év alatt 66-ról 58 százalékra esett a részesedésük. A teljes hazai személyautó-utánpótlást tekintve a dízeles-benzines arány a 2013-as 57:42-ről tavaly 52:46-ra mozdult el. image013 A tendencia keresleti oldalon is szembetűnő. Míg 2012 második felében a Használtautó.hu portálon az érdeklődők 66 százaléka keresett dízel-, míg 31 százaléka benzinmotoros autót, mára a két arány gyakorlatilag egy szintre került. (Az autót keresőknek a harmada állít be ilyen keresési szűrőt, vagyis az autókeresés során az üzemanyagfajta messze nem kizárólagos szempont.) image014 Bár a portálon a dízelüzemű személyautók kínálata már 2014 októberétől meghaladja a benzinesekét, azóta sem tud jelentős előnyre szert tenni. A fenti tendenciák ismeretében pedig az várható, hogy néhány éven belül ismét a benzinesek vehetik át a vezetést. Rendszeresen felmerülő kérdés 2015 ősze óta, hogy a szeptemberben kipattant dízelbotrány csökkentette-e a dízelautók népszerűségét. A fenti adatok alapján – bár a keresések számát 1-2 hónapra kissé visszavetette – az eseményeknek jelentős, közvetlen hatása a dízeles járművek népszerűségére nem volt. Annak lassú visszaesése egy hosszabb, többéves folyamat eredménye. image015 Annál többet profitáltak a botrányból a hibridautókat forgalmazó cégek. A természetes folyamatokra megfelelő marketinggel is ráerősítve sikerült egy újabb, számottevő réteget megnyerniük a jövő egyik ígéretes lehetőségeként számon tartott hibrid hajtásláncok számára. Mindez a hazai használtautó-piaci folyamatokban is jól tükröződik: miközben a Használtautó.hu oldalain kínált hibridautók száma az elmúlt pár hónapban közel a másfélszeresére nőtt, a kategóriára vonatkozó érdeklődések száma a korábban jellemző havi 35 ezerről az idei év elejére már jóval 50 ezer fölé emelkedett.

Kommentek

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helyt állnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

F1: A McLaren idén sem célozza a bajnoki címet

Fernando Alonso ugyan már nagyon szeretne a győzelmekért, a bajnoki címért versenyezni, de a McLarennél idén az első négybe jutás a cél.

F1: “Azt hittem, Nico még mindig részeg”

A Forma-1-es legenda Gerhard Berger még most sem igazán fogta fel, hogy Nico Rosberg világbajnokként a visszavonulást választotta.

Ezek az év legjobb új autói

A brit autós sajtó egyik meghatározó oszlopa, a What Car? minden évben megválasztja a legjobb újdonságokat. Így tettek idén is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.