Osztrák nyugdíjas okozott káoszt az M1-esen

Szerző: Vezess levél küldés  Police.hu levél küldés 
Dátum: 2016.03.17. 08.29

Az autópálya-rendőrök Tata térségében ellenőrizték az idős férfit.

kep_002_54 A rendőrségre csütörtökön 0 óra 54 perckor érkezett bejelentés, hogy az M1-es autópálya 42-es kilométerszelvényében egy autó a forgalommal szemben halad. A rendőrök a Budapest felé vezető oldal 50-es kilométerszelvényében megkülönböztető hang- és fényjelzéssel megkísérelték megállítani a járművet, azonban a sofőr kikerülte a rendőrautót, és továbbhajtott. A járőrök a 61-es kilométerszelvényben két szolgálati autóval a Budapest irányába tartó forgalmat folyamatosan lassították. A forgalommal szemben közlekedő jármű vezetője Tata térségében a rendőrök jelzéseit, valamint a torlódást észlelte, és a leállósávra húzódva megállt. A magyar hatósági jelzésű autót egy 84 éves osztrák állampolgár vezette, aki nem értette az intézkedés okát. Elmondása szerint Sopron felé tartott, és a sztrádára való felhajtása előtt rossz útbaigazítást kapott. A rendőrök a zavart férfit megnyugtatták, majd járművét a helyes irányba fordították. A gépkocsivezető balesetet nem okozott, azonban az általa előidézett cselekményt elismerte. A rendőrök közúti veszélyeztetés elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Kommentek

F1: Hondára vált a Sauber?

Német sajtóértesülés szerint a Sauber-csapat 2018-ra a Honda erőforrásaira válthat.

F1: Alonso nem fél a szuperújonctól

A McLarennél idén bemutatkozik a GP2-t 2015-ben sosem látott fölénnyel megnyerő Stoffel Vandoorne. Fernando Alonso elismeri a képességeit, de nem tart az ifjonctól.

Csirkebuszként élednek újjá az amerikai iskolabuszok

Guatemalában számos amerikai iskolai busz kezd új életet. Az úgynevezett csirkebuszokon azonban résen kell lenniük a turistáknak.

Rábólintottak a Forma-1 megvételére

A Forma-1 kereskedelmi jogainak felvásárlására készülő amerikai Liberty Media részvényesei kedden jóváhagyták az üzletet.

F1: Na ki jelentkezett be Bottas üléséért?

A Mercedeshez igazolt Valtteri Bottas felszabadult williamses helye is vonzó volt: a pilóta honfitársa, Heikki Kovalainen négy év távollét után is szívesen visszatért volna az F1-be a kedvéért.

Meglepő autót fotóztak az M5-ösön

Vajon ki vesz amerikai piacra gyártott Passatot itthon, mikor állítólag futóműve rosszabb konstrukció, mint az európaié? Ennyivel olcsóbb lenne?

Rosberg: Bottas nagyszerű megoldás

A visszavonult világbajnok Nico Rosberg szerint a Mercedes jól választott utódot Valtteri Bottas személyében, azonban nem lesz könnyű dolga a finnek.

Használt autók 1,5 millió forint körül

Kétmillió forint alatt erős a kereslet a használt autók iránt. Mi ebben a kategóriában, de inkább 1,5 millió Ft körüli áron ajánlunk használt autókat.

Megújult a legendás amerikai sportkocsi

Felvarrták a Ford Mustang ráncait, jót tett az autónak a frissítés.

Nagy baleset történt az F1-pilóta orra előtt

Az utakon mindenki egyforma, és ugyanakkora eséllyel fut bele egy balesetbe. Még egy F1-es pilóta is.

Divatcsászárnő tervezett kisautót

Klasszikus csajos stíluselemek helyett erőteljes divatkiáltvány, magabiztos és nőies az a smart fortwo Brabus, amelyet a német divatceleb Veronika Heilbrunner stilizált meg. A lényeg mégsem ez, hanem a Brabus tailor made program, amivel bárki megalkothatja saját smartját.

Szupersport-óra a világ leggyorsabb négyüléseséhez

A múlt héten bemutatott Bentley Continental Supersports a márka hagyományos óragyártó partnerét is megihlette. Az óra ultramodern tartalmakat kínál.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.