Benzinkúton gyújtotta fel magát egy nő

A rendőrség sejti, miért tette

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.03.12. 06.03

A szemtanúk hiába próbáltak segíteni azonnal a fiatal nőn, aki Chicago külvárosában benzint locsolt magára, és öngyújtót ragadott.

Először úgy tűnt, mintha cigarettára próbálna gyújtani, aztán egyszer csak bumm, mindent beborítottak a lángok – mondta el egy férfi, aki február végén szemtanúja volt, amint egy chicagói külvárosban saját kezével vetett véget életének egy 37 éves nő.

Ezen a benzinkúton történt a tragédia.

Ezen a benzinkúton történt a tragédia.

A rendőrség később megállapította, hogy a vastag kabátba öltözött nő az egyik töltőoszlopról locsolta le magát benzinnel, majd felgyújtotta magát. A szemtanúk elmondták, hogy közvetlenül ezután a nő megpróbált eljutni az épület sarkánál lévő esővízgyűjtő medencéig, ám néhány lépés után összeesett. Többet is odarohantak, hogy eloltsák a közel kétméteres lángokat, ám mire sikerrel jártak, elmondásuk szerint a nőről már azt sem lehetett volna megmondani, hogy emberi lény.
Tiffani Melgar halálát hivatalosan is öngyilkosságnak minősítették.

Tiffani Melgar halálát hivatalosan is öngyilkosságnak minősítették.

Az áldozatot kórházba szállították, ahol másnap életét vesztette. A rendőrségnek sikerült megállapítania személyazonosságát:a bolt biztonsági kameráján is látható Tiffani Melgar a közelben lakott. A nyomozás során olyan információk birtokába jutottak a hatóságok, amelyek alapján jó eséllyel meg tudták mondani, miért lett öngyilkos az asszony, ám a nyilvánossággal ezt nem közölték.

Kommentek

Így lehet ugratni egy F1-es pályán

Hockenheimben, a GP3-as futamon mutatta be Alexander Albon, hogy kell ugratni a paripát.

Agyament befutó Hockenheimben

A Német Nagydíj betétfutamaként megrendezett GP2-es versenyen 20 cm döntött az utolsó dobogós hely sorsáról. Ezt látni kell.

F1: Büntetések, változik a rajtsorrend

A Német Nagydíj versenybírói három pilótát is hátrasoroltak a hockenheimi időmérő után.

F1: A Red Bull úgy érzi, elkaphatja a Mercedest

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint a csapat megszorongathatja a Mercedest a Német Nagydíjon, a győzelem sem elérhetetlen.

F1: Könnyekkel küszködve nyilatkozott Kvjat

A Red Bulltól a Toro Rossóhoz visszaküldött Danyiil Kvjat a teljes összeomlás szélén, lassan megváltás lenne számára az idény alatti kirúgás.

Olyan KRESZ-tábla van Budapesten, amilyen még soha

Maximálisan támogatjuk az ötletet, így talán kevesebb gázolás lesz a környéken.

Vettel: Visszaesett a Ferrari

Sebastian Vettel csalódottan vette tudomásul, hogy csak a hatodik helyet szerezte meg a Német Nagydíj időmérőjén. Valami nem stimmel a csapatnál.

F1: Rosberg több benzinnel szerezte meg a pole-t

Nico Rosberg annak ellenére szerezte meg az első rajtkockát a Német Nagydíjon, hogy a szokásosnál többet tankoltak az autójába. Az első három nyilatkozatai.

F1: Rosberg behúzta a pole-t otthon

Lewis Hamilton nem bírt Nico Rosberggel a hazai pályán, a német nyerte a hockenheimi Forma-1-es időmérőt. Red Bull-os második, ferraris harmadik sor.

F1: Hamilton megúszta a büntetést

A Német Nagydíj versenybírói Lewis Hamiltont nem, csak a Mercedes-csapatot büntették meg az utolsó szabadedzésen történt incidensért.

Ez az osztrák nő úgy mos autót, hogy megőrülsz

Láttunk már hasonló felvételt, de azokat sem értettük, ahogy most is csak bámulunk magunk elé.

Vettel csalással nyert egy mentő volánja mögött

Vajon ki volt a gyorsabb? A mentőautó világbajnokkal a volán mögött, vagy a Ferrari 488 GTB?