Így gondozd a flottádat!

Milyen szervizszolgáltatások járnak egy flottavásárlónak?

Szerző: Aranyi Péter levél küldés 
Dátum: 2016.03.11. 06.00

A márkakereskedések szeretik a flottavásárlókat, hiszen hosszú távra biztosítanak megélhetést. Arra kerestük a választ, hogy milyen szolgáltatások várnak egy flottaüzemeltetőre, ha a márkaképviseletre bízza a járműveinek szervizelését

Ha  egy kis- vagy közepes vállalkozás úgy dönt, hogy megújítja, bővíti esetleg lecseréli a flottáját, akkor gyakorlatilag mindenhol tárt karokkal várják. Ilyenkor elsősorban a flottavásárló cégen múlik, hogy a megtalálja a piacon azt a márkát, mely nemcsak a vásárláshoz, de az üzemeltetéshez is képes kedvező feltételeket kínálni. Közhely, de igaz, hogy a haszonjármű dolga, hogy hasznot termeljen, ha pedig áll, mert napokat, vagy heteket kell várni alkatrészre, esetleg a megfelelő munkaerőre, akkor az kiesést jelenthet a flottaüzemeltetőnek.

Jó döntés, a kezdetek kezdetén

A flottaüzemeltetés alapvetően a vásárlásnál kezdődik. Tanácsos olyan márkaképviselethez fordulni, melynek nemcsak az a célja, hogy felvegye a járművekért a pénzt. Persze a többes szám nem feltétlenül indokolt, mert akár egy darab autó is lehet céges flottajármű. A vásárlásoknál nemcsak a sokautós parkban gondolkodó ügyfelek élvezhetnek előnyt, akár egy autó megvételekor is kijárhat a flottáknak járó különleges elbírálás. A járműpark gerincét képező modell kiválasztásához a kijelölt flottaértékesítési és flottatanácsadói munkatárshoz kell fordulnunk. Ő segít a megfelelő típus és felépítmény kiválasztásában. Vannak olyan cégek, melyek komoly, akár 30 százalékos kedvezményeket biztosítanak flottavásárlás esetén. Az ilyen mértékű kedvezmények még akkor is szívmelengetőek, ha közben tudjuk, hogy gyakorlatilag úgy vásárolunk járműveket, hogy közben nem kell befizetnünk kezdőrészletet.

  A márkakereskedők ugyanakkor nemcsak az újautóflottákra koncentrálnak. Ilyen az Opel Business Class Service szolgáltatása is, mely leveszi a terhet a kisvállalkozás válláról a használt autók szervizelése terén is. A szolgáltatásban ugyanúgy benne van a flottakezelés, a biztosítás és a szervizelés is. Ugyancsak a korosabb autók üzemeltetését szolgálja a Volkswagen Haszonjárműveknél a négyévesnél idősebb járművek javítására a szerviz4 szolgáltatás, keretében több kedvezményt is igénybe vehetnek a flottaüzemeltetők. Miután megtörtént a flottavásárlás és forgalomba álltak a járművek, számtalan kapcsolódó szolgáltatás teheti könnyebbé a járműpark üzemeltetését. Az egyik legfontosabb ilyen a flotta nyomon követése, melynek során a márkaszerviz aktívan követi és (írásos, vagy telefonos) emlékeztetőkkel támogatja a flottaüzemeltetők esetleges szervizlátogatásait.  „A legtöbb márkaszerviz erre általában kijelöl egy felelőst, aki hetente frissülő értesítési terv alapján biztosítja az ügyfelekkel történő kapcsolatfelvételt. Így biztosak lehetünk abban, hogy egy autónál sem marad el például az előírt intervallum szerinti olajcsere, vagy a fékbetét-csere” – jegyezte meg Tüttő László, az Opel flottaértékesítési igazgatója.

Vigyáznak a pénztárcánkra

A legtöbb márkakereskedő figyelmet fordít arra, hogy költségoptimalizással segítse a flotta üzemeltetését. Ezért időközi analitikákat, költségjelentéseket készít, melyekben nyomon követhetők a járműpark fenntartásával kapcsolatos tételek. Ehhez jön hozzá a GPS-alapú vagyonvédelem, melynek során az üzemeltető állandó kapcsolatban lehet a járműveivel. Ennek köszönhetően webes felületen, vagy okostelefonon nyomon lehet követni az adott jármű pillanatnyi helyzetét, üzemanyag-fogyasztását, sebességét, valamint az e-útdíj fizetésére is lehetőség van. Szinte minden márkakereskedés lehetőséget ad a biztosítások intézésére. A CASCO-s biztosításoknál például élhetünk az aktív kárrendezéssel, egyéb biztosítások szervezésével és adminisztrációjával, a biztosítási díjak rendezésével, valamint a fedezetigazolások biztosításával a járműhasználók részére. Opel_flotta

Soron kívül

Na, de ugorjunk a kötelező szervizlátogatásokról arra az esetre, amikor konkréten meghibásodik egy autó és sürgős szervizre van szüksége. Mivel ezek az esetek nem feltétlenül a legalkalmasabb időben történnek, ezért a legtöbb márkakereskedés biztosítja, hogy ügyfelei tetszés szerinti időpontban adhassák le járművüket a szervizben.  Az Opelnél például, ha ez az időpont a munkaidőn kívülre esik, akkor lehet kérni előzetes telefonos bejelentést. Ilyenkor a szerviznek a jármű átvételét a következő munkanapon 2 órán belül meg kell oldania. A legtöbb márkakereskedés azonban biztosít soronkívüliséget, melyre bizonyos esetekben égető szükség van. „Nálunk ilyen soronkívüliséget élveznek a mentőautók. Ha egy rohamkocsi vagy betegszállító javításra szorul, akkor a szerviz akár hétvégén is kinyit és olyan gyorsan elvégzik a szükséges javítást, karbantartást, amilyen gyorsan csak lehet” – jegyezte meg Kovács András, a Volkswagen Haszonjárművek márkaigazgatója. Hozzátette: a rugalmas nyitva tartásra mindig van igény, hiszen van olyan ügyfelük, aki Crafterekkel szállít külföldre, emiatt a szükséges ellenőrzések és javítások gyakran hétvégére csúsznak. Persze olyan is van, amikor a flottaüzemeltető nem tudja a problémás járművet eljuttatni a szervizbe, ekkor jön képbe a „hozom-viszem” szolgáltatás. A kiterjesztett munkaidőn belül érkező, elektronikus úton küldött szerviz megkeresésekre a kézhezvételt követő 60 percen belül reagál.

Mi jár a vállalati ügyfeleknek?

Bár a cégautó juttatás is az alkalmazottaknak, elsősorban termelőeszköz. Kiesése érzékeny veszteség, akár javítás, akár karbantartás miatt, ezért az autóimportőrök a márkakereskedői hálózattal többféle megoldást dolgoztak ki a vállalati ügyfelek megnyerése és megtartása érdekében. Erre az egyik példa az Opel Business Class Service. forint1_2A flottaüzletág támogatására kitalált szolgáltatáscsomag a másutt is megtalálható megoldásokra épülő, képzésekkel és a dealerek motiválórendszerével megtámogatott tevékenység. Ennek részeként a résztvevő szalonokban egy alaposan felkészített értékesítő kizárólag a flottaügyfelekkel foglalkozik és a kereskedésnek rendelkeznie kell a flottaügyfelekre szakosodott munkafelvevővel. Helyesebben szerviztanácsadóval, ami az illető képzettségét jelzi. A többletszolgáltatás része a 7-17 órás nyitva tartás (Budapesten 8-18), aminek a soron kívüli hiba-megállapítás is része. Azokban a márkakereskedésekben, ahol az Opel Business Class Service elérhető, az ügyfél bármikor, vasárnap éjjel is leadhatja autóját. A program legalább 10 százalék alkatrész- és munkadíjkedvezményt ír elő. Elvárás, hogy a flottaszempontból fontos személyautók és haszonjármű-típusokat mindig be tudja mutatni a szalon, legyen belőlük tesztautó vagy rendszám nélküli, de megtapogatható példány. Kikötés továbbá, hogy a teherautóknál a Corsa Van-Combo-Vivaro-Movano vonulat nem állhat csupa lemezelt áruszállítóból, kell lennie közöttük járóképes alváznak, hűtős vagy billenőplatós jószágnak.

Ha nehezen indul…

Ha a meghibásodott jármű mégis a flottaüzemeltető jóvoltából jut be a szervizbe, akkor az ügyfél többféle munkafelvételi mód közül választhat. Általában rendelkezésre áll az expressz, vagyis a gyorsított, valamint a közös átvizsgálás lehetősége is, melyet a márkaszervizek általában „közvetlen munkafelvételnek” hívnak. A legtöbb márkaképviselet a flottások számára alkatrész- és munkadíjkedvezményt biztosít, garanciális javításoknál pedig értelemszerűen nem kell fizetni, csak akkor, ha a hiba a nem rendeltetésszerű használat miatt következett be. Amennyiben a forgalomból kiesett jármű pótlására feltétlenül szükség van, akkor a flottaüzemeltetőknek lehetősége van igénybe venni a csereautó szolgáltatást. Ilyenkor kvázi az autóbérlés szokásos folyamata lép érvénybe, és a márkakereskedések keveset futott cserautót biztosítanak. Opel-Manufacturing

Hogy tetszik lenni?

A legtöbb márkaszerviz rendszeresen szondázza, hogy mit gondolnak róluk, de legfőképp szolgáltatásaikról a flottaüzemeltetők. Ez többféle csatornán működhet, így előfordulhat, hogy a flottaüzemeltetőknek félévente, vagy negyedévente telefonon kell beszámolni elégedettségükről, vagy adott esetben ennek ellenkezőjéről, de az e-mailes megkeresés is gyakori. Akárhogy is alakul, érdemes komolyan venni, hiszen ilyenkor az esetleges negatív visszajelzések is eljuthatnak a márkaképviselethez, így nem mondhatjuk azt, hogy mi nem próbáltuk meg, ugyebár.

Kommentek

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

F1: Wehrlein dicséretet, és nem kritikát érdemel

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn keményen kritizálta azokat, akik kritikát fogalmaztak meg az Ausztrál Nagydíjtól visszalépett Pascal Wehrleinnal szemben.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.