Autót tört fel, lopott, aztán összetörte a BMW-jét

Szerző: Vezess levél küldés  Police.hu levél küldés 
Dátum: 2016.03.11. 09.55

Egy hódmezővásárhelyi nő autóját törte fel egy sándorfalvi férfi. A gyanúsítottat a rendőrök másfél órán belül elfogták, miután Szentesen balesetezett.

hmvrablo7_0 A sértett fia csütörtökön dél körül telefonált a rendőrségre, hogy édesanyja autóját hódmezővásárhelyi házuk előtt feltörték. A férfi és a nő a házban beszélgetett, amikor csattanást hallottak. Kinéztek az ablakon, látták, hogy az asszony autóját feltörték, majd egy sötét színű BMW indult el mellőle. Az autóból elvitték a sértett táskáját, benne pénztárcájával, telefonjával, tabletjével és irataival. A hódmezővásárhelyi rendőrök a városban kiépített kamerarendszer felvételei alapján megállapították, hogy a szemtanúk által látott autóval nem sokkal később Szentesen baleseteztek. A két kapitányság felvette a kapcsolatot egymással, és együttműködésük eredményeként a szentesi és a hódmezővásárhelyi rendőrök előállították a lopással megalapozottan gyanúsítható K. Csabát. A 29 éves sándorfalvi férfit 13 óra 30 perckor, azaz a lopás elkövetése után másfél órával őrizetbe is vették. Ellene lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Kommentek

Több millió veszélyes autót hív vissza a Toyota

Közel hárommillió autót hív vissza a Toyota a Takata légzsákok meghibásodásának kockázata miatt.

Tarlós tovább üti a köztereseket, újabb fejlemény

Tarlós István szerint az autósok bírságolását érintően nem működhetnek úgy a kerületi közterület-felügyelők, mint “a legrosszabb időkre emlékeztető önkéntes rendőrök”.

A legkomolyabb játék, amit idén látsz

A Toyota Hilux tavaly történelmi eredményt ért el: Ausztrália legnagyobb számban eladott gépkocsijaként zárta az évet.  Ennek örömére készült el az életnagyságú gyerekjáték.

Ha nincs meg a sofőr, nincs büntetés – Nyilatkozott a rendőrség

Az ORFK közlése szerint a közterület-felügyelet kameráival nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni.

F1: Ecclestone-t meghívták a Bahreini Nagydíjra

Az F1 januárban letett urát, Bernie Ecclestone-t az arab királyság koronahercege hívta meg a két hét múlva következő futamra.

A Wankel motorral röfögő Ladáknál nincs érdekesebb orosz vas

Különc gépek életben tartói, áldás rátok. Nélkületek, elkötelezett őrültek nélkül, mi sem csodálhatnánk ezeket a gazdasági zsákutcának bizonyuló, korántsem hibátlan, de annál különlegesebb szerkezeteket.

F1: Nem tudni, mikor lesz versenyképes Honda-motor

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megerősítette a téli tesztek tapasztalatait, miszerint továbbra is a Hondái a legrosszabb F1-es motor, de egyelőre nem tudni, mikor kaphat jobban a McLaren a japánoktól.

Szomorú látvány: itt tárolja a VW a dízelbotrány miatt visszavett autókat

A 2015-ben kirobbant VW-dízelbotrány szinte az egész világot érintette, a német gyártó pedig kénytelen volt néhány helyen visszavásárolni a “csaló” autókat.

Félelmetes hajsza az autópályán

Ez a videó olyan, mintha a Need for Speedet néznénk, abban vannak hasonló csapatos száguldások.

Jól rejti árát az óriás-Toyota

Rangrejtve járni nincs jobb egy valójában sokba kerülő, de árát ügyesen palástoló kisbusznál. A Toyota Proace az igényes Verso-kivitelben járt nálunk, tesztünkön hibái is kiderültek.

Targoncás oktatófilm, csak erős idegzetűeknek

Nagyon kel vigyázni, nehogy egy lehulló tapétavágó beleálljon a fejedbe, mikor épp leveszed a kobakot.

F1: Rajzfilm készült Vettel futamgyőzelméről

Elindult az új szezon, megérkezett a MiniDrivers első rajzfilmes összefoglalója is.

Különös autót fotóztak a Ferihegyi reptérnél

Olvasók küldte a fotókat, ilyet nem látni túl sűrűn itthon. Persze előfordul.

Nézd meg, hogy kell helyesen használni a körforgalmat

Remek kis animáció demonstrálja, hogyan is kell használni a többsávos körforgalmat.

F1: Dokumentumfilm-sorozatban égeti magát a McLaren

Rosszabbkor nem is készülhetne film a csapat és a versenyzők színfalak mögötti munkájáról, de a McLaren és az Amazon idén mégis erre készül.

Titkok az új Suzukiról

Stratégiát váltott a Suzuki: míg a kifutó Swift formaterve alig tér el elődjétől, az új jóval kevésbé hasonlít rájuk. A design részleteiről a főtervezőt kérdeztük.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.