6 KRESZ-szabály, amit nagyon sokan rosszul ismernek

Szerző: Erdős Norti levél küldés  Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2016.03.11. 12.45

Tudod mit kell csinálni a stoptáblánál? És hogy részegen lehet-e bringával kutyát sétáltatni? Most választ adunk pár kérdésre.

1. Stoptábla. Rengetegen vannak kis hazánkban, akinek ez a tábla annyit jelent, hogy lassítsunk le, majd óvatosan, mint a prédát becserkésző csörgőkígyó, araszoljunk addig, míg megszűnik a keresztirányú forgalom, akkor aztán nagy gáz, és át a kereszteződésen. Vagy jól belátható, stoptáblás kereszteződésnél olyan is előfordul, hogy szinte gázelvétel nélkül hajtanak át egyesek. Na, őket el kell hogy szomorítsuk, ez a tábla azt jelenti, hogy meg kell állni! És az “elsőbbségadás kötelező” sem mackósajt…

sáv

2. Kanyarodó főútvonal kiegészítő tábla. Értelmezése nem egyszerű, ki kell találni, mi éppen hol haladunk, és ha a vastagabbra szavazunk, legyőzni a kényszeres indexelés ösztönét. Persze a biztonság kedvéért általában mindenki megáll, és mindenki indexel, de jobb is, mint magabiztosan berobbanni a mellékútról abban a hitben, hogy nekünk van elsőbbségünk.

14_17

3. Kapaszkodósáv. Nem, ez a sáv nem azért van, hogy innen előzzük meg a nálunk lassabban haladó járműveket, és nem is dísznek húzták ki ezt az aszfaltcsíkot. Ha tényleg nem bírsz felmenni megfelelő sebességgel az emelkedőn, akkor addig válts sávot jobbra, amíg már nincs tovább.

kék

4. Nem, ez nem vicc, tényleg van ilyen. Lakó-pihenő övezetben nem mehetünk gyorsabban 20 km/óránál. Hólánccal 50 a limit. Nem fúvott gumis kerekekkel 20 km/h a max., de lánctalpas járművel csak 15-tel csapathatunk. “Vigyázat, átkelő gyerekek az úttesten”-tábla után, ha van kiegészítő távolságtartam-tábla alatta, 30 km/h az engedélyezett legnagyobb sebesség. Vasúti átjáróban a MINIMUM megengedett sebesség 5 km/h.

maxresdefault

5. Bringával jársz? Jobb, ha tudod, hogy elég sok sebességkorlátozás vonatkozik rád is. Lakott területen: 40 km/óra. Lakott területen kívül, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot visel és utast nem szállít: 50 km/óra. Lakott területen kívül, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot nem visel: 40 km/óra. A kerékpárúton: 30 km/óra. Gyalog- és kerékpárúton: 20 km/óra. Járdán (ha az úttest nem alkalmas biciklizésre): 10 km/óra

reszeg_biciklis

6. És azt tudtad, hogy kerékpárral tilos kutyát sétáltatni? Igen, akkor is, ha részeg vagy és a kutya azt a célt szolgálná, hogy segítsen az előrehaladásban. Ja, és alkoholtól befolyásolt állapotban inkább gyalog se sétáltass kutyát.

Ez a klasszikus pedig ide kívánkozik:

   

Kommentek

Megtalálod a Bentley-t ezen a 60 ezer megapixeles fotón?

A világ egyik legnagyobb fényképét készíttette el a Bentley. A technológia a NASA-tól származik, a téma pedig a világ egyik legdrágább felnőtt játszótere: Dubaj.

Váratlan magyar konkurenst kapott a McDonalds

Különleges töltőállomást mutatott be a MOL, Kelet-Közép-Európában elsőként a drive through szolgáltatást vezetnek be rajta.

Visszanyal a fagyi: jogsértés miatt hőbörög Kína

A kínai Chery Automobile Co. panaszt tett a helyi szabadalmi szervezeteknél: el akarják érni, hogy a Mercedes elektromos almárkája ne használhassa az EQ nevet.

Csalással vádolják a Fordot

Elégedetlen ügyfelek csoportos pert indítottak a Ford ellen, mert legizmosabb autójuk pont arra nem alkalmas, amire hirdették.

F1: Jövőre eltüntetik a cápauszonyokat

A Forma-1 állandó versenyigazgatója szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ra betilthatja az idén visszatért légterelőket. Charlie Whiting a Verstappen-szabályról is beszélt.

Első vezetés – Benzinpárán megél az új Suzuki Swift

Nem lesz dízelmotor az új Swiftben, de annyival könnyebb elődjénél, hogy tényleg nagyon keveset fogyaszt. A francia Alpok lábánál vezettük az ötödik generációs Suzuki Swiftet.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Legendás Ford Escort cserélt gazdát 72 millió forintért

A Ford Escort Mk I raliváltozatából nem sok maradt meg gyári állapotban, ezért ritka kincs a gyűjtők körében. Néhány napja cserélt gazdát az egyik patika állapotú példány.

Paddockforradalom a Forma-1-ben

Folytatódik a Forma-1 megújítása, az új tulajdonos, a Liberty Media döntése alapján az idei évtől korlátozott számban a paddockba szóló belépőket is piacra dobnak.

F1: Csak a fejeket figyeljük!

Holnap az Ausztrál Nagydíj szabadedzéseivel megkezdődik a 2017-es Forma-1-es szezon. Mutatjuk a versenyzők idei sisakjait, hogy tudjuk, mikor kit látunk a pályán.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal Chemtrail-t kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-t, mi is folyik ebből a vonatból.

Forma-1-es kvíz profiknak és tanulékony kezdőknek

Kened-vágod az F1-es pilóták fontos és érdekes statisztikáit? Ha igen, ha nem, itt egy kérdezz-felelek, amiből a lexikon-agyú rajongók is tanulhatnak. Tedd próbára magad!

F1: A Mercit “biztosan érdekli” Vettel

A Red Bull-fejes Helmut Marko kezdi a kavarást, azt mondja, a Mercedest egyértelműen érdekli a ferraris Sebastian Vettel 2018-as szerződtetése.

Adnál ennyi pénzt egy Bentley másolatért?

A Bentley Continental GT replika Ford Mustang alapra épült, a kivitelezéssel nincs is nagy gond, de azért látszik, hogy ez csak másolat. Kérdés, hogy megér-e ennyi pénzt.

Keménytetőt kapott a Mazda MX-5

A klasszikus kanavász és a furmányos eltűnő targa után itt a harmadik tetővariáció. Sajnos nem veheti meg bárki.

F1: Rajthoz állhat Wehrlein Melbourne-ben

Rajthoz állhat a melbourne-i Forma-1-es idénynyitón Pascal Wehrlein, a Sauber német pilótája, miután az orvosok megadták neki az engedélyt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.