Parkolási botrány: egy pont, amire senki nem figyelt

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2016.03.08. 15.35

A Magyar Autóklub szerint csak április 3-án lépne hatályba az a módosítás, amellyel a Fővárosi Közgyűlés eltörölte a parkolási rendelet ötperces türelmi idővel kapcsolatos rendelkezését.

parkolas Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke felidézte: a fővárosi parkolási rendelet úgynevezett türelmi időre vonatkozó rendelkezéseivel a Kúria többször, legutóbb 2014-ben, majd 2015 őszén foglalkozott. A Kúria határozatában megsemmisített több rendelkezést, és kimondta, hogy azok bírósági eljárásokban a jövőben sem alkalmazhatóak. Az érintett rendelkezéseket felsorolva közölte: törvénysértő, hogy naptári hónaponként csak egyszer lehet igazolni a parkolási díj öt percen belüli megfizetését, hogy ez csak öt munkanapos jogvesztő határidőn belül tehető meg, valamint törvénysértő, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a bemutatás időpontjában az adott gépjárműre nincs harminc napnál régebbi és nem vitatott parkolási díjtartozás. A Fővárosi Közgyűlés rendelete ezek után általánosságban eltörölte ugyan az ötperces türelmi idővel kapcsolatos rendelkezést, de ez a módosítás a rendelet vonatkozó paragrafusa értelmében csak április 3-án lépne hatályba, tehát addig az ötperces türelmi időre vonatkozó rendelkezések változatlanul, de a fenti, a Kúria által korábban törölt részek figyelmen kívül hagyásával irányadóak. Kovács Kázmér jelezte ugyanakkor, a főpolgármester hétfői nyilatkozata alapján várható, hogy még a módosítás hatálybalépése előtt korrigálják “a közfelháborodást kiváltó” módosítást. Ha mégsem történne meg a visszavonás, akkor a Kúria korábbi egyértelmű határozatai alapján “bizonyosra vehető”, hogy azokat az autósokat, akik jóhiszeműen jártak el, és igazolni tudják az öt percen belüli díjfizetést, a bíróság nem fogja pótdíj fizetésére kötelezni. A Magyar Nemzet hétfőn írt arról, hogy Tarlós István főpolgármester utasította a közterület-felügyelőket, hogy Budapesten a parkolójegyek utólagos bemutatásának megnyugtató rendezéséig ne bírságolják meg azokat az autósokat, akiknek azért nincs a szélvédőjük mögött jegy, mert éppen megvásárolják azt. A lapnak Tarlós István azt mondta: mindenképpen megnyugtató jogi megoldást szeretne. Az MTI erre vonatkozó kérdésére a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága azt írta: “a főváros azért módosította a parkolási rendeletet, mert attól tartott, hogy a korlátlan utólagos bemutatással sokan visszaélnek. A főváros joga megváltoztatni a parkolási rendeletet és meg is fogja tenni.”

Kommentek

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

F1: Bátor döntést fontolgat a Mercedes

A Mercedes-főnök szerint Pascal Wehrleinnak jót tenne még egy-két szezon egy középcsapatnál, de előfordulhat, hogy Rosberghez hasonlóan a csapat is “bátor döntést hoz” és az ifjoncot ültetik az autóba.

F1: Újsághirdetésben keresik Rosberg utódját

A Mercedes-csapat próbálja vicces oldaláról megfogni Nico Rosberg váratlan távozását: a világbajnok megüresedett pozíciójának betöltésére újsághirdetést adtak fel.

Hangosan felröhögött az autószerelő, ilyet még nem látott

A tulaj biztos nem röhögött ilyen jót, amikor közölték vele, hogy kuka a motor.

Oroszlánszívű Jaguar, kicsit molyrágta belsővel

Évek óta nem néztek meg annyira autót alattam, mint most ezt a hatalmas, kék Jaguart a 22-es felniken. Egyszerűen mindenki odavolt érte, fiatal-idős, férfi-nő, mindegy.

Elguruló autóval indul a videó, de várd ki a végét

Ennek a kínai autósnak biztos hogy rosszabb napja volt, mint közülünk sokaknak. Csak hajszálon múlott, hogy megmentse gurulásnak induló autóját, de rossz döntést hozott.

Négyüléses roadstert fontolgat a Mercedes

Német lapértesülések szerint túrakocsivá hizlalná büszke luxusroadsterét a Mercedes: az SL következő generációjában állítólag négyen fognak elférni.

Napelemmel ilyen magasra még nem repültek

Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci kalandor, mindössze pár hónappal azután, hogy két honfitársa a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülővel.

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.