Feltúrják fél Budapestet – itt lesznek felújítások

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.03.01. 11.45

Több, a budapesti közlekedés és a közterületek fejlesztését szolgáló útfelújítás kezdődik a fővárosban 2016 tavaszán.

df Március elején induló útfelújítások XVI. kerületi Csömöri út János utca és Szlovák utca közötti szakaszának felújítása A Csömöri út tervezett szakaszán 2×1 forgalmi sávval 8 méter széles aszfaltburkolatot építenek. A meglévő süllyesztett szegélyeket elbontják és helyette kiemelt szegélyeket, víznyelőket építenek. A jelentős parkolási igény kielégítése érdekében mindkét oldalon párhuzamos parkolósávok létesülnek, valamint az út mellett található házak könnyebb megközelítése érdekében a kapubejárók is átépülnek. A György utcai és a Mátyás király utcai csomópontokban a már meglévő gyalogos-átkelőhelyen a gyalogosok védelmére középszigetet alakítanak ki. A felújítandó teljes szakaszon átépülnek a járdák. A Szlovák úti csomópont kapacitásának növelése érdekében a csomópontban egy önálló jobbra kanyarodó, valamint egy egyenes és balra kanyarodó sávot alakítanak ki. Új közvilágítási oszlopokat telepítenek a teljes hosszon, melyek energiaellátását a földben vezetett kábelek fogják biztosítani. XXII. kerületi Klauzál Gábor utca Csiperke utca és Zabola utca közötti szakaszának és a Csiperke utca Áron utca és a Klauzál Gábor utca közötti szakaszának felújítása A Zabola utcától az Áron utcáig tartó 430 méter hosszú szakasz újul meg. A töredezett burkolat lemarása után – elsősorban a csatornanyomvonal felett – kijavítják a burkolatot. A teljes szakasz mindkét oldalán, a régi szegélyek elbontását követően újakat építenek, illetve a megfelelő vízelvezetés kiépítéséről is gondoskodnak. III. kerületi Hatvany Lajos utca Juhász Gyula utca és Hadrianus utca közötti szakaszának felújítása Az útfelújítással érintett mintegy 825 méteres szakaszon a teljes útburkolat megújul. Az Újmegyeri térnél lévő buszforduló csatlakozásainál lecserélik az út teljes pályaszerkezetét, illetve felújítják a forgalomterelő szigeteket. A szakaszon, illetve buszfordulónál található buszmegállóhoz vezető járda is megújul. A szegélyek cseréjét is elvégzik az útpálya szélén a forgalomterelő szigeteknél és a járdák zöldfelülettel való találkozásánál is. A buszöblök bazaltbeton burkolattal épülnek ki. Március második felében induló útfelújítások III. kerületi Nagyszombat utca Lajos utca és Bécsi út közötti szakaszának felújítása A Nagyszombat utca felújításával egy időben az úttest bal oldalán párhuzamos, a jobb oldalán 45 fokos ferde parkolókat alakítanak ki. A meglévő járdákat szélesítik, és öntött aszfalttal, illetve a Bécsi út–Szőlő utca közötti szakaszon térkőburkolattal újítják fel. A Nagyszombat utca–Szőlő utca–Bokor utca csomópontjában 3 új, kiemelt gyalogátkelőhely létesül. XIV. kerület Hősök tere – Kós Károly sétány – Hermina út kerékpáros főútvonal korszerűsítése A főváros kerékpáros átjárhatósága érdekében a BKK az egyes városrészek közötti gyors és kényelmes eljutást lehetővé tevő úgynevezett kerékpárforgalmi főhálózat kialakítását végzi. Ennek a programnak a keretében kerül sor a Kós Károly sétányon futó kerékpársáv két végén elhelyezkedő csomópontok átalakítására. A fejlesztés eredményeként a Hősök terén a meglévő közúti forgalmi rend átalakításával folyamatossá válik a kerékpársáv, mely összeköti az Andrássy úti és a Kós Károly sétányon lévő kerékpáros útvonalakat, így a Hősök tere kerékpárral körüljárhatóvá válik. A téren a kerékpárosok biztonsága és az egyértelmű láthatóság érdekében a kerékpársáv vörös színű felületet kap. Az emlékmű mögött, a híd torkolatában kialakítanak egy forgalomterelő szigetet gyalogátkelőhelyekkel együtt, mely biztosítja a gyalogosok kapcsolatát a tér középső részéhez. A projekt másik helyszínén, a Kós Károly sétány és a Hermina út kereszteződésében egy-egy kerékpáros átvezetést alakítanak ki a kerékpárosok folyamatos haladása érdekében, és ehhez kapcsolódva módosulnak a jelzőlámpák beállításai is. Az érintett gyalogátkelőhelyeket is felújítják, illetve a vakok és gyengén látók számára taktilis burkolatokkal látják el. A felújítással egy időben a kereszteződés megvilágítása is javul. X. kerület Keresztúri út vasúti átjáró és Határmalom utca közötti szakaszának felújítása A felújítás során összesen 2 kilométer hosszan újul meg az útszakasz. A meglevő szegélyt az út mindkét oldalán, teljes hosszban elbontják és a helyére új szegély épül. Az úttest aszfaltburkolatának felső rétegét a teljes szakaszon kicserélik. A buszmegállók burkolata mindenhol megújul, továbbá ahol van rá lehetőség, buszöböl is épül. A külterületi szakaszon padka, a Danone csomóponttól a vasúti átjáróig az út jobb oldalán taktilis kövekkel ellátott járda épül, valamint új forgalomtechnikai jelzéseket helyeznek el, továbbá felújítják a vízelvezető árkokat. II. kerület Törökvész út és a Vend utca csomópontjának átépítése A felújítás során átalakul a két utca torkolata, ahol középszigetes gyalogátkelőhelyet jelölnek ki. A csomópontban kicserélik a szegélyeket, valamint a járdák és a peronok is megújulnak. A vízelvezető rendszert egy víznyelővel bővítik. IV. kerületi Baross utca és Perényi Zsigmond utca kereszteződésében kijelölt gyalogos-átkelőhely létesül A csomópontban 4,5 méter széles, kijelölt gyalogátkelőhely létesül. A gyalogátkelőhelynél a meglévő aszfaltréteg cseréjét végzik el. XV. kerületi Szentmihályi út és Fazekas sor kereszteződésében kijelölt gyalogos-átkelőhely létesül A Fazekas soron 3 méter széles gyalogos-átkelőhely létesül. A Fazekas sor és Szentmihályi út csomópontját jelzőlámpás irányítással látják el. A Szentmihályi úton lévő jelzőlámpa átkerül a 231-es busz megállója és a Fazekas sori csomópont közé. A Fazekas sor két forgalmi irányú marad, ahonnan a kikanyarodás a Szentmihályi útra mindkét irányba megengedett lesz. XVI. kerületi Timur utca és Rozsos utca kereszteződésében kijelölt gyalogos-átkelőhely létesül A Timur utcán 4,5 méter széles gyalogos-átkelőhelyet alakítanak ki, és azt gyalogos maszkkal ellátott sárga villogó jelzőfejekkel látják el. A jelzőfényeket biztosító készülékeket radardetektorral látják el, mely az autók érkezése esetén kapcsolja be a jelzőket. XVI. kerületi Nagytarcsai út Simongát utcától történő felújítása A Nagytarcsai utat a Simongát utcától a városhatár felé közel 1 km hosszan felújítják, amely során új kopóréteget kap az utca, valamint sebességcsökkentő középszigetet alakítanak ki. A felújítás során a Simongát utca és Nagytarcsai út kereszteződésében új járda épül a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében. XI. kerületi Somlói út Szüret utca és Mihály utca közötti szakaszának felújítása A felújítás során a Somlói út Szüret utca és Kelenhegyi út közötti szakasza 640 méter hosszban megújul. A felújítás során, a teljes szakaszon elbontják a meglévő út pályaszerkezetét, valamint a támfal melletti szakasz kivételével az út mellett található kétoldali járda is megújul. A buszmegállók területén, valamint az út bal oldalán teljes hosszban erősített pályaszerkezetű gyalogjárda épül. A Somlói út és a Kelenhegyi lépcső között a parkolásra használt területet egy kiemelt szegéllyel határolt szigettel választják el a Somlói út burkolatától. A parkoló teljes felülete, valamint a Kelenhegyi lépcsőhöz vezető járdák is átépülnek. VIII. kerületi Népszínház utca Teleki téri szakaszának felújítása 2016 áprilisában a Teleki téri hatágú csomópont (Népszínház u.–Teleki tér–szervizút–Kun u.–Bauer u.–Karácsony Sándor u.) felújítását végzik, amely során a villamos vágányzónáját és az útpályát is felújítják, valamint a téren található két villamosmegálló is átépül. A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehetőségekhez mérten a munkavégzés idején is folyamatos legyen a forgalom. Az esetleges kellemetlenségekért ezúton kérik az arra közlekedők és az ott lakók türelmét.

Kommentek

A csapatok nem kérnek F1-es tulajdonrészt

Úgy tűnik, a nem sikerült pénzt kihúzni a csapatok zsebéből, a Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media nem tudta bevonni őket a tulajdonosi körbe.

Családi mindenest, de milyet?

Használtautó-vásárlásban segít szakértőnk, aki egy levélváltással is irányt mutathat az igényeinknek megfelelő kivitel megtalálásához.

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

F1: Jövőre Vettel, Alonso is mehet a Mercedeshez

A Mercedes csapatfőnöke nem titkolja, hogy az idén nagyon figyelik majd a pilótapiacot, lecsaphatnak valamelyik nagyágyúra is, ha Valtteri Bottas nem hozza Nico Rosberg szintjét.

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

F1: Nem mondják el az igazat Schumacherről?

A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda volt menedzsere szerint a család tartozna azzal a szurkolóknak, hogy elárulják, milyen állapotban is van Michael Schumacher.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

F1: Lassan kiszorítják Bernie Ecclestone-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség is rábólintott a Forma-1 eladására, az amerikai Liberty Media egy újabb lépéssel közelebb került a teljhatalomhoz.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

Életükkel játszanak a marosvásárhelyi autósok

Életveszélyes játékot űzött több autós és motoros a Maros jegén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.