Bárki autóját elveheti a Magyar Honvédség

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.03.01. 17.03

Többeknek levelet küldtek, hogy adjon tájékoztatást autója állapotáról, amit elvehetnek, ha szükség lesz rá.

kep_077 Többeket levélben tájékoztatott a Magyar Honvédség arról, hogy nyilvántartásba veszik autóját és rendszeres adatszolgáltatásra kötelezik a járművel kapcsolatban – írja az Index. Nem speciális munkagépekről, hanem terepjárókról és kisbuszokról van szó. Ha a honvédségnek szüksége lesz az autóra, a tulajdonos köteles lesz átadni a slusszkulcsot – írják. Aki nem reagál a levélre, akár milliós büntetést is kaphat. A Honvédelmi Minisztérium arról tájékoztatta az Indexet, hogy eddig egyetlen járművet sem vettek el, csak lajstromozzák a gépkocsiállományt, ha egyszer mégis szükség lenne rájuk. Ugyanakkor főleg olyan, drágább terepjárókat vettek eddig nyilvántartásba, amilyeneket sehol a világon nem használnak katonai célokra – BMW és Volvo SUV-k is érintettek. A tárcánál nem mondták meg, milyen autókra számítanak, mondván, ezek nem nyilvános információk. Az autótulajdonosoknak tájékoztatniuk kell a honvédséget, ha elromlik az autó vagy nincs bevethető állapotban, ha eladják a járművet, vagy ha más hatóság is kijelölte esetleges szolgálatteljesítésre. Békehelyzetben az érintettek indokolt esetben kártérítést kérhetnek. De akkor is lehet kártérítést kérni, ha a járműnek baja esik, sőt, még a természetes elhasználódást is figyelembe lehet vetetni.

Kommentek

Kéne az első Ford Mustang?

Az első szériagyártású keménytetős Ford Mustang keresi új gazdáját, aki ezzel egy szelet autótörténelmet vásárol.

Méltatlan helyen csapták falnak ezt a Lamborghinit

Kínában igazán költséges összetörni egy Lamborghini Huracant, hiszen 4,3 millió jüant kell érte fizetni, ami az eredeti ár többszöröse.

Lóbőrbe öltöztették a sportkocsit

Musztángot a Mustangnak: a Vilner kínai megrendelésre készítette el azt az egyedi autóbelsőt, aminél alighanem minden jó ízlésű ember meghúzza a határt.

Jövőre minden eddiginél nagyobb Seat jön

A Škoda kölcsönadja a Kodiaqot a Seatnak, így nekik is lesz középkategóriás szabadidőjárművük. Első részletek a leendő óriásról.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

Alonso: A McLaren tökutolsó!

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso lesújtó képet festett a McLaren-Honda versenyképességéről, gyakorlatilag sereghajtónak bélyegezte csapatát.

F1: Ez a Ferrari-győzelem mindenkié

Nem csoda, hogy a Ferrarinál mindenki örül a szezon első győzelmének, hiszen sokat kellett várni arra, hogy az olasz istálló újra a dobogó legfelső fokán végezzen.

Mercedes: Nincs karácsony!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem a gumistratégián úszott el Lewis Hamilton győzelme, a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt.

Vettel: Sikolt az autó, hogy keményebben nyomjad!

A 2017-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat Sebastian Vettel nyerte. Pályafutásának 43. Forma-1-es győzelmét aratta. A dobogósok nyilatkozatai.

F1: Ferrari-győzelem a szezonnyitón

Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, a Mercedes mellényúlt a gumistratégiával. Hamilton és Bottas a 2. és 3. az amúgy eseménytelen versenyen.

Gokarttal autózott az éjszakában

Amikor azt gondolnánk, már nem érhet meglepetés, jön egy ilyen videó, mi pedig fejet hajtunk az emberi ostobaság előtt.

Húszmilliós unalom a BMW-től

A BMW 320d GT xDrive az a bajor modell, amiben hiába is keresnéd az izgalmat, nem fogod megtalálni. Cserébe roppant praktikus, és nem csak az egész család kutyástól, de a csomagok is kényelmesen elférnek.

Speciális mentőjárművet épített a Kamaz

Szinte bárhol bevethető mentőjárművet épített a Kamaz, mely kiválóan alkalmas tűzoltók és a mentők munkájának támogatására.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.