Illegális autóbontót találtak Kisteleken

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.02.29. 11.21

Több mint száz tonna alkatrészt adtak le egy illegális bontóhoz köthető emberek tavaly. A járművek szétszedése egy tanyán folyt.

16443_144555_1000x700 Egy engedélyek nélkül működő autóbontót találtak a pénzügyőrök egy kisteleki tanyán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t. Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök előzetes információk alapján tartottak a társhatóságokkal közös ellenőrzést egy kisteleki tanyán. Az ingatlanon akkor éppen senki nem tartózkodott, azonban az ott folyó tevékenység nyomai egyértelműek voltak: a kerítéssel körbevett udvaron – már kiszerelt – autóalkatrészeket, valamint tizennégy, bontásra váró járművet találtak. A tanya egy 85 éves és egy 75 éves nő tulajdonában van, és a helyre nincs járművek bontásához engedély. Az engedéllyel rendelkező helyi fémkereskedők nyilvántartásaiból kiderült, hogy hat helyi lakos – sokszor ugyanazzal a szállító járművel – mintegy 130 tonna alkatrészt adott le az elmúlt évek során. Az egyik eladó már nem volt ismeretlen a NAV munkatársainak, vele szemben korábban már több százezer forintos fémkereskedelmi bírságot szabott ki a hatóság – tudatta az alezredes. A sajtóreferens közölte, ha az érintettek az eljárás során nem tudják bizonyítani, hogy az általuk értékesített nagy mennyiségű fémet legálisan birtokolták, akkor velük szemben közigazgatási eljárásban akár több millió forintos bírságot is kiszabhatnak.

Kommentek

Milyen lesz idén az F1? A Red Bull videón mutatja meg

Egy igazi F1-rajongónak ugyan nem lesz újdonság, de megnézésre azért érdemes a Red Bull animációs videója, amelybe az autók idei változásait tekinthetjük át.

F1: “Első nap az iskolában” – videó

Videós összeállítás Valtteri Bottas első napjáról a Mercedes központjában

F1: Magnussent nem érdekli a renault-s beszólás

A Renault-tól a Haashoz igazolt Kevin Magnussen nem vette magára, hogy az előző csapata főnöke megkérdőjelezte a munkamorálját.

Ezért nincs itthon normálisan eltakarítva a hó

Egy olvasói videó kapcsán megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy ugyan miért nincs normálisan letakarítva a hó az utakról. Megkaptuk a választ.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

F1: Ezért mellőzte Wehrleint a Mercedes

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azért nem Pascal Wehrleint ültette Nico Rosberg helyére, mert nem akarta tönkretenni a fiatal pilóta karrierjét.

“Feltámad a Trabant, 1,4 millióba fog kerülni!”

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a közösségi hálókon, és egyre több oldal hiteles állításként veszi át, pedig csak nyomokban igaz.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

Száznál is több autóbuszt vásárolt tavaly a BKV

Megkérdeztük a BKV-t, hogy tavaly hány darab autóbuszt sikerült vásárolniuk. A számolgatás végén mi is meglepődtünk.

F1: Bottas magával vitte a Williams-szponzort

A Williams nem csak versenyzőjét veszti el, Valtteri Bottasszal együtt régi-régi szponzora is a Mercedeshez távozik.

Keményít a rendőrség: minden sofőrnek szondát kell fújni

Mostantól nincs kivétel, minden sofőrnek meg kell fújnia az alkoholszondát. A rendőrség a finn módszerrel szeretné kiszűrni az ittas vezetőket. Nógrádban vezetik be először.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.