Mennyit fut egy új gumi?

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2016.02.22. 11.05

Megjelent a Michelin új sportabroncsa, ami önmagában még nem akkora szám, az sokkal inkább, hogy azt is elárulták, hogy mennyit bír a gumi.

 

  Bemutatkozott a Michelin új abroncsa, a Pilot Sport 4, amely elsősorban a sportos vezetők számára lehet vonzó.  A 17, 18 és 19 colos méretben készülő gumi sajtóközleményében ilyen markáns gondolatok vannak, a speciális, azonnal reagáló futófelülete az útfelülethez alkalmazkodik: a vázszerkezet, a mintázat és az alapanyagok közötti mechanikai-dinamikai kölcsönhatások alapos ismerete és ügyes kihasználása révén a tapadási felület mindig optimális. Ami azonban igazán érdekes, hogy azt is elárulják, hogy milyen futásteljesítményre képes az abroncs. A teszt során az autó 10 000 km-t tesz meg, majd egy lézerrel megmérik a kopást, és ebből meghatározható a hátralévő futás egészen a megengedett minimális 1,6 mm-es profilmélységig. 1 Ebből kiderült, hogy 30 400 kilométert tehet meg az abroncs, ami egy sportgumitól nem rossz. Ezzel az eredménnyel a teszt szerint a második legjobb a kategóriájában a Michelin gumija. A többi teszteredmény szerint száraz és nedves úton is megfelelő tapadással bír a gumi, így a legrövidebb fékút mellett köridőben sem vallott szégyent. fekit

Kommentek

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.