Utakat zártak le árvíz miatt Borsodban – fotók

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.02.20. 03.02

Árvíz miatt több utat lezártak Borsodban pénteken, ezeken ma sem lehet közlekedni.

  Több út egy-egy szakaszát zárták le a Sajó, illetve a Tisza árvize miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel pénteken. Az utakon szombaton sem lehet közlekedni. A Sajó áradása miatt a Putnok-Borsodbóta összekötő út egy csaknem két kilométeres szakasza járhatatlan. Ugyancsak a Sajón levonuló árhullám miatt teljes az útlezárás a 26-os számú főutat Sajókazával összekötő bekötő úton, valamint Muhi és Köröm, Kesznyéten és Sajóörös között. Szintén teljes az útlezárás Vadna és Sajóvelezd között. D_MTI20160220001 A Tisza magas vízállása miatt Ároktő és Tiszacsege között teljes útlezárás van, Ároktőnél a komphoz vezető utat zárták le, a komp sem közlekedik. Az Ipoly folyó szombaton 405 cm-es vízállással tetőzött a Nógrád megyei Ipolytarnócon, ahol nyolc lakóházat veszélyeztet a víz. Általános alapelv, hogy tengelymagasságig érő vízben szinte biztosan megússza a kocsi az átkelést. Ha már az ajtótömítésig felér a víz, akkor, bár mi szárazon maradunk odabent, a kormányművet, féltengelycsuklókat megmostuk, ezeket illik átnézni, újrazsírozni, amit lehet. Ha még magasabbra emelkedik a víz, illetve még mélyebbre gázolunk bele, drukkolhatunk a generátor, az önindító épségéért, meg persze azért, hogy ne szívjon vizet a motor. A víz ugyanis nemhogy elégni nem fog a hengerekben, a dugattyú sem tudja összenyomni – leáll a motor, a benne rekedő mozgási energiáktól görbül, törik a hajtókar, ha nem kiszakítja a blokk oldalát. További tényeket tudhatsz meg az autók és a víz kellemetlen kapcsolatáról a Vezess korábbi cikkéből ezen a linken.

Kommentek

F1: Verstappent lefokozták ételfutárnak

Max Verstappen ételfutárt játszik egy holland reklámban.

Nehéz bejutni: Renault Trezor tanulmány

Tegnapi előzetese után a Renault teljes egészében bemutatta Trezor tanulmányát. Ajtómegoldása elgondolkodtató.

F1: Megszólalt Schumacher lelkiismerete?

14 éve annak, hogy Michael Schumacher 11 ezreddel kapott ki csapattársától, Rubens Barrichellótól az Amerikai Nagydíjon. Nagylelkű volt a német legenda vagy csak elszúrta?

Rossz irányba ment az F1 az új szabályokkal?

A korábbi Forma-1-es pilóta Gerhard Berger nem biztos benne, hogy a 2017-es új szabályok jó irányba viszik a sorozatot.

Városi terepkupé a BMW-től

Különleges terepkupé-tanulmányt mutatott be a BMW. A Concept X2 dögösebb, szexibb, vállalhatóbb bármely műfajbeli márkatársánál.

Ilyen kényelemben dolgoznak az amerikai kamionsofőrök

A tengerentúlon dolgozó kamionsofőröknek gyakran több ezer kilométert kell megtenniük egy-egy fuvar során. Bár ebből a szempontból semmiben sem különböznek európai kollégáiktól, mégis nagyobb luxusban dolgozhatnak.

F1: Vettel leléphet a Ferraritól

Mark Webber szerint korábbi csapattársának, Sebastian Vettelnek elfogyhat a türelme a Ferrarival szemben, ha jövőre is nehéz szezonja lesz a csapatnak.

Ebből Bulliból csak kettő van az egész világon

Köszöni szépen, jól van ez a több mint félévszázados kort megélt, magyar tulajdonban lévő Bulli.

TOP 10: Hajmeresztő kamionos-hibák

Mostanáig röhögött a magyar kamionosokon a világ. Nézzünk már meg pár ijesztően veszélyes teherautó-sofőrt a világ többi részéről is!

Alonso: Button a legjobb csapattársam

Fernando Alonso igencsak megdicsérte csapattársát, a Maláj Nagydíjon 300. Forma-1-es futamán induló Jenson Buttont.

A 10 legkeményebb orosz harcjármű

Éhezhettek milliók az országban, eshetett térdre a gazdaság, a hadiipar fejlesztése mindig is elsődleges cél volt, és ennek köszönhetően technikai szempontból egyedi, érdekes gépek szolgálnak a seregben. Most ezek közül gyűjtöttük össze a tíz legkeményebbet.

Videón az új Suzuki Ignis

Úgy látszik, a Suzuki még mindig képes réseket meglátni kisautó-kínálatában. A legújabb modell egy Japánban gyártott városi terepjáró, amely jövő év elején érkezik hazánkba.