Tragédia: az egész zenekar odaveszett a balesetben

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2016.02.14. 19.06

Autóbaleset áldozata lett a Viola Beach brit együttes négy tagja és menedzserük Svédországban.

A baleset szombaton hajnalban történt a svéd főváros közelében. A gépkocsi az E4-es autópályán haladt Stockholm külterületén, amikor egy 25 méter magas hídról az alatta lévő csatornába esett. Az öt 19 és 32 év közötti férfi holttestét a rendőrök találták meg a vízben. A Warringtonból származó fiúbanda – Kris Leonard, River Reeves, Tomas Lowe és Jack Dakin – pénteken koncertezett Svédországban.
    
A Viola Beach a Where is the Music? elnevezésű svéd zenei fesztivál vendége volt. Szombaton már a Surrey megyei Guildfordban léptek volna fel.
    
A balesetben szintén elhunyt menedzser, Craig Terry családja közleményben fejezte ki gyászát és együttérzését a többi elhunyt családtagjainak.
    
A brit külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy az öt brit autóbalesetben hunyt el Svédországban február 13-án. “Kapcsolatba léptünk a helyi hatóságokkal és támogatjuk az áldozatok családjait ebben a nehéz időben” – mondta.
Tragédia: az egész zenekar odaveszett a balesetben 1
A hivatalosan 2015-ben megalakult Viola Beach tavaly adta ki Swings & Waterslides című debütáló kislemezét, amit a BBC fiatal tehetségeknek szentelt műsorában is lejátszottak. Egy Facebook-posztjuk szerint márciusban az Egyesült Államokban léptek volna fel.
Tragédia: az egész zenekar odaveszett a balesetben 2
   
Tavaly a liverpooli Sound City fesztiválra is meghívták őket, és idén is szerepeltek volna ott.

Kommentek

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

F1: Te jó ég, mit neveztek el Bottasról!

A Mercedes új pilótája, Valtteri Bottas bemutatta a Bottas-Burgert, amit róla neveztek el egy büfében.

F1: A Red Bull is kukázná az állítható szárnyat

A Red Bull támogatja azokat a törekvéseket, amelyek száműznék a Forma-1-ből a DRS-t.

Fekete-sárga a Renault új Forma-1-ese

Kedd délután Londonban a Renault leleplezte új, 2017-es Forma-1-es autóját. Színében, formájában is sokat változott a tavalyi modellhez képest.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.