Több elektromos autót venne a magyar állam

Szerző: Vezess.hu levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2016.02.10. 09.00

Meg kell vizsgálni, hogyan növelhető a központi költségvetési szervek személygépjármű-parkjában a környezetkímélő járművek részesedése. Új rendeletek.

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet módosítása értelmében a felszíni parkolóhelyeket fásítani kell. Az újonnan létesített, illetve már meglévő parkolóhelyeken pedig elektromos gépjármű töltőállomásokat kell kiépíteni – olvasható a kedden megjelent Magyar Közlönyben.  

A rendelet szerint a tíz gépjárműnél több befogadására képes felszíni parkolóhely fásítását úgy kell megoldani, hogy minden megkezdett hat parkolóhely után egy nagy lombkoronát nevelő, környezettűrő, túlkoros, allergén pollent nem termelő lombos fát kell telepíteni. Minimum egy négyzetméter szabad földterületet kell biztosítani erre, amelynek egy négyzetméter alatti területei a telek zöldfelületébe nem számíthatók be.

Az újonnan létesített parkolóhelyeket úgy kell kialakítani, hogy száz parkolóhely után legalább tízben elektromos töltőállomás legyen kiépíthető a burkolat megbontása nélkül. A meglévő parkolóknál minden megkezdett száz parkolóhelyből legalább kettőt elektromos töltőállomással kell ellátni.

Az 1500 négyzetméter nettó árusítótérnél nagyobb üzletek esetében 2019. január 1., a 300-1500 négyzetméter közötti nettó árusítótérrel rendelkező üzletek esetében, amelyek 50 ezer lakosnál nagyobb településen találhatók, 2019. január 1. a határidő a rendeletben foglaltak teljesítésére. A 20 001-50 000 lakosú településeken 2020. január 1-jéig, a 20 ezer lakosnál kisebb településen pedig 2026. január 1-jéig kell kivitelezni a rendelet szerint a parkolókat.

Az ellenérték fejében parkolóhely értékesítésére szolgáló építmények létesítése esetén a parkolóhelyeket szintén úgy kell kialakítani, hogy száz parkolóhely után legalább tízben kiépíthető legyen az elektromos töltőállomás a burkolat megbontása nélkül.
    
A pénzdíjas parkolóhely értékesítését szolgáló, meglévő építményeknél minden megkezdett száz parkolóhelyből 2017. január 1-jéig legalább egyet, 2019. január 1-jéig legalább kettőt kell elektromos töltőállomással ellátni. A rendelet a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba.
   
A keddi közlönyben egy másik kormányrendelet is megjelent, amely az elektromos autókat érinti. A rendelet szerint a nemzetgazdasági miniszternek a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen kell megvizsgálnia, miként növelhető a központi költségvetési szervek és az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok személygépjármű-parkjában a környezetkímélő járművek részesedése. A cél az, hogy ezen járművek aránya 2030-ra elérje a 30 százalékot. Az előterjesztésért, amelynek 2016. május 31-e a határideje, a felsorolt miniszterek a felelősek.

A nemzeti fejlesztési miniszternek a nemzetgazdasági miniszter bevonásával kell megvizsgálnia azt is, milyen kormányzati intézkedésekkel lehet segíteni a két- és háromkerekű elektromos járművek szélesebb körű magyarországi elterjedését. A javaslatok kidolgozásának határideje szintén 2016. május 31.

Kommentek

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.