Kerékpársávon állt, szexlapot olvasott a Merci sofőrje

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.02.10. 06.00

Közszeméremsértéssel súlyosbított közlekedési kihágás miatt kerülhet bajba egy londoni taxis.

Egy 49 éves kerékpáros dolgára igyekezett Londonban, amikor észrevette, hogy egy piros lámpánál a bicikliseknek fenntartott sávon állt meg egy limuzin. Odahajtott hozzá, hogy figyelmeztesse a szabálytalanságra, ám amit látott, arra a legkevésbé sem volt felkészülve.

A sofőrt ugyanis egyáltalán nem érdekelte a szabálytalan parkolás, és a kerékpárossal sem törődött: éppen egy pornólapot böngészett elmélyültem, és közben szorgalmasan simogatta magát. Az eseményeket rögzítette a kerékpáros sisakkamerája.

“Gyerekek voltak a közelben, ez meg ilyen gusztustalanságokat művel itt. Ráadásul ha belegondolok, hogy talán utasokat vett fel ezután, felfordul a gyomrom” – mondta a kerékpáros, aki az egész jelenetet jelentette a taxifelügyeletnek.


Nem átlagos kerékpárosba botlott a taxis: Lewis Dediare ‘Traffic Droid’ néven vált ismertté Londonban, miután hat vagy hét baleset után megelégelte, hogy kerékpárosként semmibe veszik őt a forgalomban. Felszerelte magát és kerékpárját vagy fél tucat kamerával, életcéljává tette, hogy a városban kerékpározva rögzítse és jelentse a szabálytalan vagy veszélyes helyzeteket.

Kommentek

Tavaly megállt a Forma-1 hanyatlása

2016-ban hétéves trend szakadt meg, a Forma-1 televíziós nézettsége a tavalyi évben nem csökkent tovább.

Forma-1-es fejes lett Ross Brawn

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media Ross Brawnt tette meg az F1 sportért felelős ügyvezető igazgatójának.

Sztrájkbizottság alakult a győri Audinál

Sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ), miután bizalmi értekezletén elutasította az Audi Hungaria Zrt. új ajánlatát.

Olasz buszbaleset: eddig nem találtak műszaki hibát

Az olasz rendőrség eddig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem talált arra, hogy meghibásodott volna a Veronánál múlt héten súlyos balesetet szenvedett magyar autóbusz – közölte Girolamo Lacquaniti, a veronai közúti rendőrség parancsnoka.

Csökkent a forgalom, de alig javult a levegőminőség

Jelentősen csökkent az autóforgalom, de csak kis mértékben javult hétfőn a levegő minősége a fővárosban, a riasztási fokozat fenntartása ezért továbbra is indokolt.

Használt autó: gyógyítás 6000 forintból

Összesen 6000 forintba került, hogy használt autónk tisztesen működő motorja hirtelen megtáltosodjon. A megoldást sokan ismerhetik, a többiek fontolják meg a mi esetünket.

Bravúrosan tért vissza a Toyota a WRC-be

Másfél évtized kihagyás után őrjítő eredménnyel tért vissza a Toyota a rali-világbajnokságba. Majd később elválik, a mázli vagy a felkészültség dominált.

Megbuktatták a Forma-1 urát, távozik Bernie Ecclestone

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media elmozdította pozíciójából az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t, ezt maga az angol üzletember jelentette be hétfő este.

Sebességkorlátozás jöhet a szmog miatt

Ha nem javul a levegő minősége Budapesten, akár sebességkorlátozást is bevezethetnek.

F1: Vettel már úgy beszél, mint Räikkönen

Sebastian Vettel hamar kiesett a Bajnokok Tornája egyéni versenyében még szombaton.

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

Egyre több városban van szmogriadó, itt a következő

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon, mind a három mérőállomáson túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért a város polgármestere hétfő délután elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.