Jön a vadiúj Civic, nagyot durran!

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.02.10. 10.00

Márciusban bemutatja a következő generációs Civic prototípusát a Honda. Izgalmasnak ígérkezik.

Tavalyra jutott a Civic Type-R, az ideit letudja az NSX európai bevezetésével, de már 2017-re is talált magának programot a Honda: egy év múlva vezetik be Európába az új generációs ferdehátú Civicet. Az autóról vajmi keveset lehet még tudni, mindössze a mellékelt grafikát közölte a gyár.

Az jól látszik, hogy a szokásos angliai üzemben gyártandó Civic, amely az eddigiektől eltérően az észak-amerikai piacokra is eljut (ott jellemzően kupé és szedán formában fedi le az igényeket a modell), komoly hasonlóságot mutat a jelenlegi, második generációs “űrhajó-Civickel”: megmarad a hátsó szárnyacska alatt folytatódó szélvédőcsonk, és a kacsafarok-far sarkaiba biggyesztett lámpatestek.

Ugyanakkor a diffúzorlemezbe applikált, öblös ikerkipufogó, és a széles kerékdobok tanúsága szerint a Civic-tanulmány inkább lesz a Type-R, mint az alaptípus előfutára.

A Civic-prototípus mellett a üzemanyagcellás Clarity, az idei évtől Európában is megvásárolható Honda NSX szupersportkocsi, valamint egy egyedi kiegészítőkkel megbolondított, új generációs Jazz lesz majd látható a márka genfi standján.

Kommentek

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.