20 tonnás dömperrel menekült a rendőrök elől

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.02.06. 14.10

14 hónap börtön kapott a férfi, aki tavaly egy 20 tonnás dömperrel randalírozott Nagy-Britanniában.

Hat rendőrautó és helikopter üldözte 2015 júliusában Nichola Churchillt. Nagyjából 60 kilométeren át tartott az üldözés Norfolkon és Sufforkon át, miközben a három rendőrautó is súlyosan megrongálódott. A rendőrök elmondták, hogy megpróbálták szöges útakadállyal is megállítani, de az hatástalan volt a munkagép hatalmas abroncsaira.

A Vezess.hu oldalain már korábban is megénekelt ügyben bíróság most meghozott döntésében 14 hónap börtönre ítélte a gépet vezető munkást, akit két évre a vezetéstől is eltiltotta. A 40 éves Churchill a korábbi tárgyaláson bűnösnek vallotta magát veszélyes vezetés, jármű jogtalan használata és drog használata miatt.

Mint kiderült a férfi azt követően borult ki, hogy többször jelentette, hogy nem működik a légkondicionáló a dömperben, de nem javították meg, neki pedig tovább kellett dolgoznia a kőbányában. A vizsgálat azonban kimutatta, hogy július 20-án, amikor az eset történt, 13 fok volt az a helyszínen. A munkás által érzett forróságot valószínűleg az általa fogyasztott amfetaminok okozták.

Az egyik rendőr így fogalmazott a jelentésében: “Azt hittem meg fogok halni, megdöbbentem, soha nem éreztem korábban ilyet a pályafutásom alatt. Arra gondoltam, hogy ez a jármű olyan nagy és nehéz, hogy át tud hajtani a rendőrautónkon”. A rendőrautókban 10 milliós kár keletkezett.

Kommentek

Ismét csökken az üzemanyag ára

Szerdán folytatódik az üzemanyag árának csökkenése, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb.

Tarlós véget vet az autósok rommá bírságolásának

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását illetően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Tipikus példája a “megkímélt BMW, nyugdíjas orvostól eladó” hirdetésnek

Látszólag nem lett baja az autónak, de xDrive ide vagy oda, ezt akkor sem erre találták ki. Ez kínzás.

F1: Alonso így izmozott Hamiltonnak

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj előtt még egészen jó kedvében volt.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

F1: A McLaren kikéri magának a mercis pletykát

A McLaren szerint szó sincs arról, hogy a csapat fontolgatná a Honda kipöckölését a versenyképesebb Mercedes-motorért cserébe.

Tanult hibájából a Mazda

A CX-5 második generációjára helyretette az elsőnél elkövetett tévedését a Mazda. És még persze sok mást is.

F1: Räikkönen nem bírja a tempót?

Kimi Räikkönen nem volt igazán versenyképes az Ausztrál Nagydíjon, a Ferrarinál többet várnak tőle, de vajon képes lesz-e hozni?

F1: Az újonc is beszólt a McLarennek

Fernando Alonso után újonc csapattársa, Stoffel Vandoorne is azt nyilatkozta, hogy a McLaren-Hondáé a leglassabb autó a mezőnyben.

Tarlós István felébredt a kómából

A magyar közlekedési szankcionálás rendszere (magyarul: a büntetések) kilenc éve romlott el teljesen, amikor még Gyurcsány kormánya kitalálta az objektív felelősség nevű baromságot. Tarlós hol volt eddig, hogy ezt csak most vette észre?

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.