Nem hiszed el, ki lett a Top Gear új műsorvezetője

Szerző: Vezess.hu levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2016.02.04. 16.00

Matt LeBlanc, a Jóbarátok egykori Joey-ja műsorvezető lesz a BBC Top Gear című autós magazinjában.

A sorozat 39 éves történetében először választottak nem brit műsorvezetőt a stábba. A Top Gear a tervek szerint májusban tér vissza a BBC Two képernyőjére. A házigazdája Chris Evans lesz, az ő oldalán tűnik majd fel társműsorvezetőként LeBlanc.
    
A 48 éves amerikai színész, aki a Jóbarátokban Joey-t alakította, az utóbbi időben a BBC Two és a Showtime Sikersorozat című vígjátékszériájában játszik, alakításáért 2013-ban Golden Globe-díjat is kapott. LeBlanc a Top Gear nézői számára sem ismeretlen, kétszer is meghívott vendége volt a műsornak, és eddig övé a leggyorsabb tesztkör is, amelyet hírességek a Top Gear pályáján “kedvező árfekvésű autóval” futottak.

LeBlanc a Top Gear: The Races című különkiadásában műsorvezetőként is bemutatkozott. A BBC bejelentése szerint hamarosan a műsor többi szereplőjének nevét is nyilvánosságra hozzák. Stephen Mangan brit színész, aki ugyancsak szerepel a Sikersorozatban, egy Twitter-bejegyzésében sejtetni engedte, hogy ő lesz a másik társműsorvezető.

Evans örömmel üdvözölte LeBlanc szerződtetését, a színész pedig kijelentette, hogy autóbolondként és a Top Gear megingathatatlan rajongójaként megtiszteltetésnek érzi, hogy a műsor életében kezdődő új fejezetben szerepet vállalhat.

Evans azt követően lett a Top Gear új házigazdája, hogy a BBC nem hosszabbította meg Jeremy Clarkson szerződését. A korábbi műsorvezető csúnya összetűzésbe keveredett a program producerével. Clarkson a közelmúltban az Amazon Prime-hoz szerződött, és az internetes műsorszóró számára készít egy új autós műsort korábbi Top Gear-beli kollégáival, Richard Hammonddal és James May-jel.

A BBC Newsnak nyilatkozó Steve Berry, aki az 1990-es években volt a Top Gear társműsorvezetője, úgy vélte: “elég furcsa, hogy a BBC egy tényszerű szórakoztató műsorban színészt alkalmaz.” Szerinte a műsor erőssége eddig éppen abban rejlett, hogy “csupa tapasztalt autós újságíró” készítette. “Ha Jeremy Clarkson elmondta a véleményét, arra lehetett hagyatkozni. Ha egy színész mondja el, van annak annyi hitele?” – fogalmazta meg kétségeit.

Kommentek

  • alexeistukov

    S mikor indul?

  • tomees

    alexeistukov, benne van a cikkben!
    “A Top Gear a tervek szerint májusban tér vissza a BBC Two képernyőjére”

Siess, csak májusig adnak ingyenpénzt villanyautóra

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra 2016-ban kétmilliárd forintot biztosítottak.

Most autót nyerhetsz, ha biztonságosan közlekedsz

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért, a figyelemfelhívó országos vetélkedősorozat megrendezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte.

Újabb rendőrök, akiket lehet utálni

Majd ha a Ferrari is elkezd autókat adományozni a carabinierinek, fáklyával vonulunk az olasz követség elé. Addig csak szúrósan nézünk és csúnya szavakat ismételgetünk magunkban.

Áresés jön a hazai benzinkutakon

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton a jövedéki adó változása miatt.

F1: Kiderült, mit ronthatott el idén a Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy az istállónak dolgoznia kell azon, hogy lefaragjon a W08-as súlyából.

F1: A híres motorguru is besegít a McLarennek

Mindent megtesz a McLaren annak érdekében, hogy úrrá legyen motorgondjain, beszervezett egy specialistát is.

Mit tud a Fiat nagy családi kombija?

Jó látni, hogy a szabadidő-autós divatőrület hullámának árjából azért kiemelkedik a józanság sziklájaként néhány olyan valóban praktikus, jó ár-érték arányú családi autó, mint például a Tipo kombi.

F1: Massa nem hiszi, hogy lelépne Alonso

Felipe Massa szerint igen valószínűtlen, hogy volt csapattársa annyira kiábránduljon, hogy a szezon közben elhagyja a McLaren-Hondát.

F1: Fél másodperc kéne a Red Bullnak

A Red Bull főnöke szerint nagyjából fél másodpercet kellene gyorsulniuk, hogy harcban lehessenek a Mercedesszel és a Ferrarival. A Renault Barcelonára, de főképp a Kanadai Nagydíjra készül fejlesztési lépcsővel.

Lehet, hogy eddig rosszul gyalogoltál

Simán lehet, hogy eddig rosszul használtad a zebrát.

F1: Minden expilóta paddockbelépőt kaphat

A Forma-1 új tulajdonosa minden korábbi F1-pilótát szívesen lát a paddockban, egyetlen feltétele lesz csak a belépő igénylésének.

Zöld energiára váltanak Európa több országában

A svéd Scania több európai országban teljesen megújuló energiára tér át a gyártás- és a szervizelés terén.

Top 10: Lakókocsik – fillérestől a 40 milliósig

A lakókocsik lehetnek ezerfélék. Kicsik, praktikusak, vagy éppen könnyűek, esetleg zsúfolva vannak extrákkal. Mutatunk pár különleges darabot.

F1: A Ferrari újra kölcsönadná a tartalékost

Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari a következő, kínai-bahreini dupla versenyhétvégére is a Sauber rendelkezésére bocsátotta a tartalékosát, Antonio Giovinazzit. Nem volt könnyű döntés.

Végre retteghetnek a magyar kilométeróra-csalók

Kétfordulós tárgyalásos eljárásban keres vállalkozót a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy olyan platform létrehozására, amely végigkíséri az autókat az újként történt eladástól a bontásig. Az adatokat bárki lekérdezheti majd.

F1: Ecclestone-t meghívták a Bahreini Nagydíjra

Az F1 januárban letett urát, Bernie Ecclestone-t az arab királyság koronahercege hívta meg a két hét múlva következő futamra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.