Még nagyobb SUV-ot épít a Renault

2017-ben jön a konzervatív szabadidőjármű

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.02.02. 08.00

A Nissan X-Trailből fejlesztik ki, mégsem lesz hétszemélyes a Renault Kadjar fölé pozicionált szabadidőjármű.

Várhatóan az év végén, Kínában mutatkozik be a Renault SUV-családjának harmadik, legnagyobb tagja. Az egyelőre név nélkül futó modell műszaki alapjait a konszerntárs Nissan három üléssoros X-Trail típusa adja majd (akárcsak a Kadjarét), ám a francia variáns első körben ötszemélyes kivitelben kerül piacra. Később elképzelhető a hétüléses verzió, de ennek létjogosultságáról még nincs meggyőződve a francia gyártó. Félő ugyanis, hogy az már az Espace eladásait veszélyeztetné.

Ázsiában azonban nem forgalmazzák az Espace-t, így itt nincs ilyen veszély, nem véletlen, hogy az új SUV-ot először Kínában kínálják majd, helyi gyártásból. Az európai kivitelek érkezésére még több mint egy évet kell várnunk, azokat a tervek szerint a Samsung koreai üzemeiből szállítják majd az Óvilágba.

Az orr kialakítása az új generációs Mégane-nal mutat rokonságot. A kémfotókon felismerhető a Kadjaréra emlékeztető, de annál hosszabb profil. A Renault főtervezője, Laurens van den Acker szerint azonban mások az arányok; az autó jóval elegánsabb lesz, egészen más ügyfélkört fog megszólítani.

Kommentek

F1: Na ki jelentkezett be Bottas üléséért?

A Mercedeshez igazolt Valtteri Bottas felszabadult williamses helye is vonzó volt: a pilóta honfitársa, Heikki Kovalainen négy év távollét után is szívesen visszatért volna az F1-be a kedvéért.

Meglepő autót fotóztak az M5-ösön

Vajon ki vesz amerikai piacra gyártott Passatot itthon, mikor állítólag futóműve rosszabb konstrukció, mint az európaié? Ennyivel olcsóbb lenne?

Rosberg: Bottas nagyszerű megoldás

A visszavonult világbajnok Nico Rosberg szerint a Mercedes jól választott utódot Valtteri Bottas személyében, azonban nem lesz könnyű dolga a finnek.

Használt autók 1,5 millió forint körül

Kétmillió forint alatt erős a kereslet a használt autók iránt. Mi ebben a kategóriában, de inkább 1,5 millió Ft körüli áron ajánlunk használt autókat.

Nagy baleset történt az F1-pilóta orra előtt

Az utakon mindenki egyforma, és ugyanakkora eséllyel fut bele egy balesetbe. Még egy F1-es pilóta is.

Szupersport-óra a világ leggyorsabb négyüléseséhez

A múlt héten bemutatott Bentley Continental Supersports a márka hagyományos óragyártó partnerét is megihlette. Az óra ultramodern tartalmakat kínál.

F1: Iszonyú sokat gyorsulnak az új autók

Az FIA legfrissebb szimulációi szerint egyes kanyarokban akár 40 km/h-val is nőhet az autók sebessége 2017-ben.

Hol kapni még új autót szívómotorral?

Mind több márka törli a turbómentes motorokat, mert az EU-szabványos fogyasztásmérés a feltöltött motoroknak kedvez. A 2008-hoz azonban atmoszférikus háromhengerest is választhatnak az óvatosabbak.

F1: Nagyot lépett előre az új motorral a Renault

A Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey szerint a Renault nagyot lépett előre a 2017-es motorral, de nagy kérdés, hogy a riválisok mennyit haladtak.

Megvan, ne keresd tovább a belső égésről készült tökéletes videót

Láttunk már hengerfej helyett plexivel zárt motort, amiben jól látszott a robbanások sorozata. Mókás volt, de ez a videó a profi bemutatása a történetnek, egyszerűen kihagyhatatlan.

F1: Bottas szabadon versenyezhet Hamiltonnal

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda leszögezte, hogy a Nico Rosberg helyére szerződtetett Valtteri Bottas sem lesz másodhegedűs, megverheti Lewis Hamiltont, ha tudja.

F1: Felülmúlná Alonsót a McLaren-újonc

A McLarennél idén bemutatkozó Stoffel Vandoorne azt mondja, nem egyszerűen a top10-ben akar végezni, hanem győzni akar, bár azt is tudja, idén erre még nem lesz sok esélye.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.