A Magyar Idők keddi számában megjelent cikkben Nemes-Nagy Tibort, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját idézték, aki szerint “jelentősen javulhat a közutak állapota” az ötéves cselekvési és finanszírozási tervnek köszönhetően.

A felújítás azért is szükséges, mert Magyarország az európai uniós csatalakozáskor vállalta, hogy az utakat 11,5 tonnás tengelyterhelésre erősíti – közölte Nemes-Nagy Tibor, hozzátéve, hogy “ezt folyamatosan teljesítjük, de vannak még lemaradásaink”.
    
Az állami közúthálózat közel 32 ezer kilométernyi, ebből 1800 kilométer gyorsforgalmi út.