Nagyot ugrott a magyar kamion Afrikában

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2016.01.06. 07.50

A magyar kamionos egység jelentős előrelépést produkált a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali-verseny keddi napján.

Chami és Amodjar között, mauritániai terepen 414 kilométernyi mért szakaszt kellett teljesítenie a legnagyobb afrikai tereprali-maraton résztvevőinek. 
Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a duó nagyon várta “a vérbeli, dűnés mauritániai szakaszokat”, csakhogy az előtte induló portugál egység a rajt után elakadt, így a közvetlenül mögötte érkezők is sorra az autó kiásására kényszerültek.
“El kellett rántani a kormányt, ami miatt lendületet veszített az autó és amikor gázt adtam, rögtön elásta magát. Körülbelül húsz percet lapátoltunk, majd még tízet a dűne túloldalán, ugyanis nem volt meg a kellő lendület, hogy átmenjünk rajta” – mondta a magyar pilóta, aki szerint szintén problémát okozott, hogy előzés közben kétszer is “leestek” a nyomról, emiatt tíz-húsz kilométert tettek meg pluszban, továbbá a cél előtt 10 kilométerrel defektet is kaptak.
A kamionos mezőnyben versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió ezúttal nyertes csatát vívott meg legnagyobb riválisával, Elisabete Jacintóval. Az MAN-t irányító portugál pilóta elakadt egy dűne mögött, így a magyar Scania-csapat megelőzte és maga mögött is tartotta a célig, ezzel az összetettben nagyjából felére faragta hátrányát harmadik helyen álló ellenfelével szemben.
“Volt minden: tempós rész, dűne és tevefüves dűne is. Utolértük közvetlen ellenfelünket, Elisabete Jacintót, és ezúttal meg is előztük. Beragadtak valahol, így előttük maradtunk és sikerült lefelezni a hátrányunkat. Ez sokat jelent számunkra és azt mutatja, hogy működhet az óvatosságra, megfontoltságra épített stratégiánk. A verseny most lép kulcsfontosságú fázisába, Atar és térsége következik, amely mindig fontos mérföldkő volt ebben a műfajban” – mondta a Qualisporttal a kamionos összesítés 4. helyén álló Kovács Miklós, aki 44 percnyire csökkentette hátrányát a portugál MAN-trióhoz képest.
A hetedik szelektív nehézségét jól szemlélteti, hogy a monstrumok kategóriájának urai, a Kamaz gyári csapatának két egysége is beragadt. Ennek ellenére az éllovas Anton Sibalov ezt a szakaszt is megnyerte márkatársa, Szergej Kuprijanov előtt, és magabiztosan őrzi vezető pozícióját. Sibalov a napi malőrökkel sem veszített sokat, hiszen az autós-kamionos összevont értékelésben továbbra is a 2. helyen állomásozik a listavezető toyotás Kanat Sagirov mögött.
A kazah autós az előző napi botlás után újra szakaszsikert könyvelhetett el, ezzel pedig 55 percnyire növelte összetettbeli előnyét az Optimus MD buggy-val versenyző Pascal Thomasse előtt.
A motoros mezőnyben első ízben fordult elő a start óta, hogy nem Pal Anders Ullevalseter neve díszelgett a napi eredménylista élén. A hetedik szelektív a KTM-es brit Andrew Newlandnek sikerült a legjobbnak, míg a norvég éllovasnál a francia Norbert Dubois is gyorsabbnak bizonyult. A tavalyi győztes Ullevalseternek persze nincs miért aggódnia, hiszen így is 2 óra 38 perccel előzi meg közvetlenül üldözőjét, a napi menetet a 4. helyen befejező orosz versenyzőnőt, Anasztaszja Nyifontovát.
Szerdán hurokszakasszal folytatódik az Africa Eco Race: a mért táv hossza 377 kilométer lesz, homokkal, dűnével és a tereprali teljes sava-borsával szembetalálják majd magukat a versenyzők.
Eredmények:
7. szakasz, Sami-Amodjar (össztáv: 444 km, ebből szelektív: 414 km):
autósok:
1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 4:30:22 óra
…13. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 42:41 p hátrány
az összetettben:
1. Sagirov, Jevtyekov 24:20:43 óra
…8. Szalay, Bunkoczi 2:30:32 ó h.
kamionosok:
1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 5:04:11 óra
…4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 13:11 p h.
az összetettben:
1. Sibalov, Amatics, Kisamijev 25:14:50 óra
…4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:56:51 ó h.
motorosok:
1. Andrew Newland (brit, KTM) 5:30:36 óra
az összetettben:
1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 28:31:18 óra
Forrás: MTI, Dakar.hu, Qualisport

Kommentek

F1: Vettel már úgy beszél, mint Räikkönen

Sebastian Vettel hamar kiesett a Bajnokok Tornája egyéni versenyében még szombaton.

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

F1: Verstappen nem akar a legfiatalabb bajnok lenni

Max Verstappent nem különösebben érdekli, hogy akár ő is lehet az F1 történetének legfiatalabb bajnoka, ez a rekord nem motiválja.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Töröljék el a kék zászlókat az F1-ben!

A felügyelőként dolgozó expilóta, Derek Warwick szerint egy az egyben el kellene törölni a kék zászlókat a Forma-1-ben.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infografika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

F1: Massa nem adja vissza az ajándékautót

Felipe Massa azt mondja, Forma-1-es visszatérése miatt nem fogja visszaadni a Williamsnek a visszavonulása alkalmából kapott Forma-1-es autót.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.