Fotón a Volvo új luxuskombija

Idén érkezik a V90

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.01.03. 09.00

Ismét lesz óriáskombija a Volvónak. A V90 az XC90 padlólemezére épül, és egy tavaly előtti tanulmányból táplálkozik.




Amikor a Volvo 2014 elején bemutatta a Concept Estate tanulmányt, helyrebillent a világ egyensúlya: a svéd márka elképzelhetetlen, de legalábbis szegényebb nagy kombi nélkül, és bár a tanulmányautó kétajtós shooting brake volt, nem teljes értékű óriáskombi, joggal bízhattunk abban, hogy kisül belőle valami kézzel fogható.

Ez meg is történt: a svéd Teknikens Värld folyóirat (ők azok, akik a jávorszarvas-teszt fogalmát behozták a köztudatba) teljesen álcázatlan, szemmel láthatólag szériakész állapotban fotózta le a márka soron következő újdonságát, az S90 szedán alapjaira épülő V90 kombit.

A lámpatestek stimmelnek, de ennél is fontosabb, hogy az előd szögletes sziluettjét ejtett tetővonal és ferdén húzott hátsó szélvédő váltja fel, hasonlóan a középkategóriás V60 kombihoz.

Miközben az S90 már a bevezetés határán áll, a V90 csak később lép piacra. Várakozásaink szerint valamikor tavasszal számíthatunk a leleplezésre, és onnan akár már idén a szalonokba kerülhet az autó.

Az S90 és az XC90 modellekkel közös technika fejlett vezetőtámogató megoldásokat, magas szintű biztonságot, valamint négyhengeres turbómotorokat jelent, hálózati hibrid csúcsverzióval. Több mint valószínű, hogy idővel egy Polestar sportváltozat is színre lép.

Kommentek

  • ktoni

    Ilyen és hasonló behemót kocsikat nem is lenne szabad úttestre engedni. Vagy legalábbis lakott településre.

  • Kempelen.

    Miért is? Azon kívül, hogy neked nincs rá pénzed.

  • szaboata

    Látom,Kempelen,ma ügyeletet tartasz b@sztatásból.Jól fizetik?

  • hova

    Rémület, amit művelsz kempelen. ktoni csak véleményt mondott- de neked ez sincs!

  • zoldfulu2000

    Mivel egy tipikus családi autóról van szó, elég viccesen hangzik Ktoni kommentje. Igazából nem igazán lehet mást belelátni, mint amire Kempelen is utalt.

  • Marcikutya

    Semmi baj a nagyságával. Nem olyan ormótlan, mint mondjuk egy kombi 300C vagy méginkább egy P. Panamera.

  • subtotal

    Ez egy hodály, klasszikusan az E osztály T modelljének van ekkora túlnyúló puttonya. Véletlenül annak meg premierje lesz pár napon belül…véletlenül.

  • Marcikutya

    A fehér szín is sokat dob a méreten. Feketében egészen formás lenne.

  • Kempelen.

    szaboata, hova! Tűnhet b.tatásnak, de a helyzet az, hogy egyszerűen csak jelzem, ha valaki baromságot ír.
    Nektek is szól most a csengő, mielőtt elbíznátok magatokat.

  • szaboata

    Kempelen
    szegény családod (ha tartja még egyáltalán veled valaki a kapcsolatot)…,
    Egyszerűen csak jelzed?Ítélkezel???Jézusnak netán az Istennek képzeled magad?
    Szivesen olvasnék néha egy véleményt tőled az aktuális cikkről,témáról,de a szövegértési problémád teljesen alkalmatlanná tesz minden intelektuális kísérletre.Gondolom ezt sem nagyon érted,ezért a te szintedre fordítom: egyszerű ember vagy (primitív),mint az amőba.

  • Onassis

    Azt mondják lesz ebből olcsó 3 hengeres verzió is, vajon igaz lehet ez?

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

Az utolsó simításokat végzik a Renault sportkupéján

Idén végre tényleg visszatér az Alpine sportmárka; a Renault középmotoros kalandja alumínium platformra épül.

Kabrióként is megújult a Ford Mustang

A kupé után a Ford Mustang kabrió kivitele is megújult. A változások megegyeznek a fémtetős változatéval.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.