Kiderült, milyen autókkal járnak a magyar diplomaták

Szeretik a Mercedest

Szerző: Vezess.hu levél küldés  Magyar Nemzet levél küldés 
Dátum: 2015.12.29. 09.45

A Mercedes E osztály a sláger a magyar külképviseleteken, de népszerűek a dzsipek és a sportos típusok is. Az állam 109 állomáshelyen közel 400 autót üzemeltet.

Több mint kétmilliárd-hétszáztízmillió forint értékben vett autókat a külföldön szolgálatot teljesítő diplomatáknak a magyar állam – derült ki Szijjártó Péter decemberben jegyzett, Mesterházy Attilának (MSZP) adott írásbeli válaszából. A külgazdasági és külügyminiszter által megadott adatsorban még 1999-es állományba vételek is szerepelnek – írta a Magyar Nemzet.

Kiderült, 109 állomáshelyen összesen 393 személygépkocsit tart fenn az állam. A legértékesebb gépjárművek a pakisztáni képviseleten vannak: Iszlámábádban 2008-ban szereztek be két páncélozott Toyota Land Cruiser terepjárót, darabonként huszonötmillió forintos áron. Ebből a típusból egyébként 2015-ben további két darabot vettek 19 millió forint értékben, ezeket Erbilben használják. A tájékoztatás szerint az iraki Kurdisztán fővárosában emellett még egy Land Cruisert bérelnek is, havi kétezer dollárért.

A magyar diplomaták kedvenc típusa azonban kétségkívül a Mercedes. A listán a német autógyár fordul elő a legsűrűbben, ezek közül is a legértékesebb darabot a madridi magyar nagykövetség használja. Az uniós ügyekért felelős államtitkári posztjáról leváltott Győri Enikő nagyköveti állásában egy közel tizennégymillió forintos bekerülési értéken jegyzett, 2010-es évjáratú E osztályos Mercedesszel vigasztalódhat. Hasonló árkategóriás Mercedest használnak a kormány Bécsben és Londonban szolgáló diplomatái is, s ilyen a berlini nagykövetség legértékesebb autója is.

A tízmillió forint feletti bekerülési összeggel jelölt autók listáján a Mercedesek mellett felbukkannak még klasszikus luxusdarabok is. Még 2006-ban szintén Berlin kapott egy A6-os Audit tizenegy és fél millió forintért, de szemrevaló az ottawai képviselet 2012-ben vásárolt 528-as BMW-je is – ennek bekerülési értéke tizenegymillió-háromszázkilencvenhatezer forint volt.

A Szijjártó Péter által közölt listán vannak szokatlan típusok. A moszkvai kirendeltség például kamiont tart fent, a 2002-ben beszerzett Mercedes Atego tizenhétmillió forintba került. A delegációk szállítására szolgáló kisbuszok, egyterű gépjárművek között is találni értékes darabokat, ilyen a tavaly óta Bejrútban üzembe helyezett, tizenhatmilliós Land Rover, de bizonyára feltűnést kelt Kárpátalján az ungvári konzulátus tizenhárom és fél millió forintos Grand Cherokee dzsipje is. Orbán Viktor kedvenc Volkswagenjeivel is találkozni a listán, utóbbiak között a legértékesebb a 2011-től Prágában használt Volkswagen Caravelle. Ennek bekerülési értéke tizenegymillió-hatszázezer forint volt. Az Egyesült Államok képviseletein népszerűek a Cadillac típusú amerikai autók, Washingtonban pedig szolgálatban áll egy több mint nyolcmillió forint értékű GMC Acadia.

A listáról kiderül, hogy diplomatáink szeretik a sportosabb darabokat is. A magyar külügy vatikáni kirendeltségén például egy E osztályos Mercedes, illetve egy Volkswagen mellett egy Mazda 6-ost is használnak. A Vatikán falain túl, a római kirendeltség munkatársai pedig a helyi piacról válogattak, ők egyebek között egy Alfa Romeo 159-et élvezhetnek.

A lista szerint a magyar külképviseletek havonta több tíz millió forint közpénzt költenek autóbérlésre is. Az ellenzéki képviselő szerint a kirendeltségek több gépjárműve sok kilométert futott autóból áll, a megugrott bérleti költségeket azonban ez nem feltétlenül indokolja. Az autóbérlésekről ráadásul a nagykövetségek, konzulátusok saját hatáskörben döntenek, vagyis a legtöbb helyi beszállító nem esik át központi közbeszerzésen. 

Kommentek

  • zoldfulu2000

    “A magyar diplomaták kedvenc típusa” Az így kijelentve totális marhaság. Ez gondolom a nagykövetségek 1-2 db szolgálati autója. A diplomaták nyilván nem ezzel járnak. Ahogy le is írtátok, többségük inkább haszonjármű.

    Ez kb olyan mintha az állami közebszerzés után leírnátok, a Mercedes B klasse meg a Superb a magyarok kedvenc autója.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

Jöhet a rendszeres magyar KRESZ-vizsga

Egy hazai kutatás szerint az autósok 40 százaléka úgy látja, hogy a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk KRESZ-ből.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Ennyire olcsón még senki nem jutott hozzá Lamborghinihez, pláne nem ilyenhez

Mondjuk 5 dollárt pont megér ez a szénné égett Lamborghini Huracan. Egy fillérrel sem többet.

F1: Hamilton dobta az edzőjét

Lewis Hamilton a 2017-es idényre megvált trénerétől, mostantól a saját elképzelései szerint edz, de motiváltabb, mint bármikor.

Fontos változás jön a rendszámoknál

Áprilistól nyílik lehetőség a közúti forgalomban a szürke rendszám­tábla kitételére azokra a gépjárművekre, amelyekre biciklitartó van felszerelve.

Brutális C-kupéval erősít a Mercedes

Az AMG C63 R egy közútra száműzött pályaversenyautó lesz, ami már úgy is hátborzongató, hogy semmit nem tudunk róla.

Figyelj, ezzel a civil autóval vadásznak a rendőrök

Már Keszthelyen és Nagykanizsán is segíti a rendőrség munkáját a két fedélzeti kamerája miatt speciális feladatokra is alkalmas felderítőautó.

Tényleg ördögtől való ez a BMW M3?

A hirdető azt mondja, igazi kuriózum, de vajon nem a márka meggyalázása, ha dízelmotort raknak a BMW M3-ba?

Így vezet villanyautót egy ralilegenda

Rauno Aaltonen a ballábfék pápája, aki még most, 79 évesen is tudja, mitől döglik a légy. A legendás MINI-s pilótát felkérte a BMW, ugyan fusson már egy kört az i3-mal, és ő megtette.

Teszt: Suzuki az olcsó Škoda és a vagány Citroën ellen

Szerény benzines szívómotorral hasonlítottuk össze a Citroën C3-at a Škoda Fabiával és a Suzuki Balenóval. Lehet, hogy a visszafogott konkurenciát beelőzi a dögös francia kisautó?

Nissan GT-R Track Edition: Köztes megoldás

A Nissan GT-R Track Edition a Nismo adottságait párosítja kisebb motorteljesítménnyel; a modell új piacra lépése jó apropó, hogy ismét elcsámcsogjunk részletein.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.