Útfelújításra költ a kormány

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.12.24. 12.40

Jelentős összeget különít el a kormány a hazai utak fenntartására és karbantartására, illetve azok felújítására. Négy év alatt 340 milliárd forint jut erre a célra.

A közúti közlekedési infrastruktúra üzemeltetési, karbantartási és felújítási feladatainak finanszírozására 2020-ig összesen 6 milliárd forinttal magasabb összeg jut – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg, számol be az MTI.

 A rendelkezés szerint a kormány egyetért azzal, hogy az országos közúti közlekedési infrastruktúra üzemeltetésének és fenntartásának érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2016-tól kezdődően 5 éves közhasznúsági szerződés alapján lássa el a közútkezelői feladatokat.

Ezért a kormány felszólította a nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy ezen feladatok ellátására a 2017-2020. évi központi költségvetések tervezése során gondoskodjanak 2017-ben 73,2 milliárd forint, 2018-ban 80,5 milliárd forint, 2019-ben 88,8 milliárd forint, 2020-ban pedig 98,08 milliárd forint biztosításáról.

Emellett pedig 2016. február 28-ig a miniszterek dolgozzanak ki az országos gyorsforgalmi, fő- és mellékút hálózatra egy középtávú felújítási finanszírozási programot, és azt terjesszék a kormány elé.

Reméljük minél több pénz jut valóban kátyúk eltüntetésre, aszfaltozásra és minél kevesebb cégautókra és tanácsadásra!

Kommentek

  • szaboata

    Remélem,nemcsak kátyúzás történik.

  • The Good Boy

    Látva a hazai mellékutak állapotát, ha 2020-ig évente ezt a 340 milliárdot ténylegesen elköltenék (nem lenyúlnák a 10-20-30 vagy rosszabb esetben 40%-át), még akkor sem biztos, hogy az összes szilárd burkolatú közút meglenne. Korábban olvastam, hogy a hazai közutak (és itt nem az egy és két számjegyű főutakról volt szó) kb. 60%-át gyakorlatilag újra kellene építeni az alapoktól, és csak kb. 10-15% az, ami javítás, felújítás nélkül a jelenlegi állapotában is megfelelő!
    sajnos ebből a cikkben szereplő összegből csak a tűzoltás, meg a kátyúmentesítés fog megvalósulni, meg 1-1 megyében évi 2-3 alsóbbrendű út pár száz, 1-2 km-ews szakaszának teljes felújítása. Ne legyen igazam.

  • 1000rörö

    A kpm-nél lébucoló szagemberekről mindig a szocpolitikás házat építő kőműves májsztró jut eszembe aki 4 zsák cementel alapozott s közben mondta a segédeknek, hogy “tegyetek bele jó sok meszet meg homokot had legyen jó kemény a beton”. Náluk is hasonló megy mikor a vizet nem seprik ki és úgy rakják bele az aszfaltot, persze mindezt fagypont környékén, vagy előtte 2 nappal belocsolják szurokkal a kátyút és mikor jól megszilárdult illetve telement porral rakják csak bele a cuccot

  • subtotal

    “..2020-ig összesen 6 milliárd forinttal magasabb összeg jut.”
    Tehát évi 1,5 milliárd a plusz. Ez tényleg jelentős összeg, ez legalább évi kb 10km út felújítását jelenti a 30000km-es hálózaton. Azaz LÓSZAR!

    Éves minimum 500-600mrd Ft üzemanyag jövedéki adó bevétel mellett az éves 70-80mrd arcpirítóan kevés!!

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

Baleset miatt állítja le az önvezető autók tesztelését az Uber

Figyelmetlen sofőr borította fel az Uber önvezető autóját az Egyesült Államokban. A cég a nyomozásig leállítja a fejlesztést.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

F1: Nyolcmillióra büntették a Williamst

A Lance Stroll autójában elvégzett váltócsere miatt az FIA megbüntette a Williamst, de az újonc pilóta összességében pozitívan látta első F1-es hétvégéjét.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

Alonso: A McLaren tökutolsó!

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso lesújtó képet festett a McLaren-Honda versenyképességéről, gyakorlatilag sereghajtónak bélyegezte csapatát.

F1: Ez a Ferrari-győzelem mindenkié

Nem csoda, hogy a Ferrarinál mindenki örül a szezon első győzelmének, hiszen sokat kellett várni arra, hogy az olasz istálló újra a dobogó legfelső fokán végezzen.

Mercedes: Nincs karácsony!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem a gumistratégián úszott el Lewis Hamilton győzelme, a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.