A Mercedes pontosan tudja, mit csinál: kivárták, hogy a BMW-csoport bemutassa a Rolls-Royce Dawn szuperkabriót, majd amikor elült az áhítat moraja, lerántották a leplet eddigi legfényűzőbb vászontetősükről. Így alighanem az övék lett az év utolsó nagy hedonista dobása: az S 65 Cabriolet.

Alapvetően persze semmi újdonság nincs a modellben: minden komponens adott volt már, csak össze kellett legózni őket. Ez persze ilyen formán nem áll meg, hiszen a 630 lóerős, 1000 Nm nyomatékú 6.0 V12 turbómotort nem lehet csak úgy behajítani egy autóba, főleg, ha annak hiányzik a teteje.

Az autó 4,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, az AMG Fahrer-csomag megvásárlásával a végsebesség eléri a 300 km/órát, és mivel ezt is elektronikus szabályozással érik el, nyilván bőven marad még itt annyi tartalék a motorban, hogy akár fent, akár lenn van a négyféle színben kérhető, háromrétegű tető, as S 65 Cabriolet megalázó könnyedséggel futja meg a tempót.

Ahogy a kupé esetében, a V12-es motorhoz alapkivitelben jár az Airmatic légrugós sportfutómű; a sportos és komfortos állásba kapcsolható csillapítással egy időben a kormányzás karakterisztikája is változik.

Maga a hajtáslánc megegyezik az azonos jelzésű kupééval, a karbon-alumínium szelepfedél alá rejtett V12 három üzemmódban működő, hétfokozatú sport-automatán keresztül hajtja a hátsó kerekeket (illetve a közelmúltban bevezetett újítás nyomán hamarosan az elsőket is). A 20 colos felnik teljesen egyediek, rajzolatukat tekintve éppúgy, mint szerkezetüket; öblükben viszont csak felárért dolgoznak karbon-kerámia féktárcsák.

Az autót egyébként nem csupán ezek a keréktárcsák és a V12 feliratok határolják el a nyolchengeres S63 Cabriolet-től, hanem a bőségesen alkalmazott krómozás is, amely némileg anakronisztikus módon, a letűnt korok csillogó eszköztárát felhasználva emeli ki a modellt mezei fivérei közül.

A biztonsági és kényelmi felszereltség zavarba ejtően gazdag, ennél nem is vártunk kevesebbet. A csúcskabrióra jövő áprilistól fogadnak megrendeléseket, a piaci bevezetés májusban lesz.