A rendőrök a város Vértesszőlőssel határos végében találtak rá a járműre és vezetőjére. A kocsin látszott, hogy közlekedési baleset következtében tört össze, szélvédője berepedt, jobb első gumiabroncsa hiányzott, azon csak a felni maradt fenn.


Az asszony jogosítványát nem tudta átadni a rendőröknek, azzal ugyanis soha nem rendelkezett, és azt sem tudta megmondani, hol és mikor szenvedett balesetet. Csak arra emlékezett, hogy elindulása előtt nagy mennyiségű nyugtatót vett be.

Míg az egyik rendőrpáros az asszonyt orvososhoz vitte, addig egy másik a várost járta körbe, hogy megtalálják a baleset helyszínét. Végül a város másik felén, az óvárosi autópálya-felhajtónál találták meg azt a jelzőtáblát, amelynek az asszony nekiütközött. A helyszínen a sötétben is jól kivehető féknyomokat rögzítettek, és a nő által vezetett autó rendszámtábláját is megtalálták.

A nővel szemben engedély nélküli járművezetés, illetve járművezetés bódult állapotban vétség miatt is eljárás indult.

Olvasta? Durva változások jöhetnek – részletek!