Mozdonyvezető nélkül indult el a zsúfolt személyvonat

Műszaki hiba történt

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.12.12. 07.45

Egy helyi érdekű vonat négy állomásnyit haladt úgy, hogy senki nem ült a vezetőfülkében. Utasok is voltak a kocsiban.

Amikor David Vazquez, a bostoni tömegközlekedési vállalat (MBTA) mozdonyvezetője csütörtökön kora reggel képtelen volt elindítani motorkocsiját, engedélyt kért és kapott arra, hogy leszálljon az utasokkal tömött szerelvényről.

Ilyen esetekre szigorú óvintézkedések vannak rendszeresítve a társaságnál, a vezetőnek az üzemi féket és a rögzítőféket is teljesen be kell húznia. Egyelőre nem tudni, hogy Vazquez, aki 25 éve dolgozik a cégnél, mulasztást követett-e el, mindenesetre a szerelvény egyszer csak elindult, fedélzetén 50 emberrel.

Az utasoknak először fel sem tűnt, hogy baj van, talán csak azt furcsálták, hogy a kocsiban nem ég a világítás. Ám amikor a helyi érdekű vonat lassítás nélkül áthaladt a következő állomáson, gyanakodni kezdtek. Dörömböltek a vezetőfülke ajtaján, ám onnan nem kaptak választ. Néhányan pánikba estek, megpróbálták felfeszíteni az ajtókat, kitörni az ablakokat. Mások a közlekedési vállalat diszpécser-központját próbálták elérni, ám ott senki nem vette fel a telefont, ami még feszültebbé tette a hangulatot.

A szerelvény mintegy 9 percen át robogott vezető nélkül, ez idő alatt négy állomáson haladt keresztül. A társaság emberei végül áramtalanították a vonalat, így a vonat lassan megállt, ám további fél órába telt, mire ki tudták szabadítani az utasokat.

David Vazquez-t a vizsgálat idejére felfüggesztették állásából. A rémisztő kalandban senkinek nem esett bántódása.

Két embert megölt a részeg magyar focidrukker!

Kommentek

  • mazsoqq

    Álló szerelvénynél a rögzítőfék is elég, azért van. Az üzemi fék még hatásosabb. Vészfékkarok nincsenek az utastérben? Vagy 1 utas sem volt képes fölismerni?

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

F1: Nem mondják el az igazat Schumacherről?

A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda volt menedzsere szerint a család tartozna azzal a szurkolóknak, hogy elárulják, milyen állapotban is van Michael Schumacher.

F1: Lassan kiszorítják Bernie Ecclestone-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség is rábólintott a Forma-1 eladására, az amerikai Liberty Media egy újabb lépéssel közelebb került a teljhatalomhoz.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

F1: A Mercedes fizette Massa visszatérését

A Mercedes főnöke elismerte, hogy komolyabb összeggel kompenzálták a Williams-csapatot Valtteri Bottas átigazolásáért.

A pillanat, amikor a “Szikla” is könnyezett

Dwayne “The Rock” Johnson olyan ajándékot adott egy háborús hősnek, amire nem számított.

80 verda alatt a Föld körül

Mindig is érdekelt, hogy milyen autókat gyártanak a világ túlsó felén, de nem volt hol utánanézned? Az internet korában ez nem kifogás, de mi most segítünk.

Iszonyatos pénz megy a hidrogénbe

Tizenhárom ipari szereplő, köztük öt autógyártó együttesen tízmilliárd euróval készül hozzájárulni a hidrogén alapú mobilitás fejlesztéséhez. Öt év alatt költik el ezt az eszméletlen összeget.

Mindenki részeg volt ebben a balesetben

Szépen fogy a szesz a bulinegyedben, de attól a KRESZ-t még be kéne tartani. Autósnak, gyalogosnak egyaránt.

70 millióért a tiéd lehet Magnum Ferrarija

A Bonhams holnap elárverezi azt a Ferrari 308 GTS-t, amellyel Tom Selleck csapatott Hawaii szigetén, mint Magnum magánnyomozó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.