Egyirányúsíthatják a Lánchidat

Szerző: Vezess.hu levél küldés  Index.hu levél küldés 
Dátum: 2015.12.10. 13.15

Gyalogosbarát, jól használható pesti rakpartot tervezett a Korzó Tervezési Stúdió, amely megnyerte a Fővárosi Önkormányzat Duna-part megújítására kiírt tervpályázatát.

Az Indexnek Grabner Balázs és Terhes Dénes, a tájépítész stúdió két vezetője azt mondta, a kiindulási pont az volt, hogy három részre bontották a Szabadság híd és a Kossuth tér közti partszakaszt.

A legfelső, a (Kossuth tér és a Lánchíd között húzódó) id. Antall József rakpart sétányának a zöld funkcióját erősítik parkosítással, a középső (Lánchíd és Erzsébet híd közötti) Jane Haining rakpart urbánus, közteres, élettel telibb, ezért a gyalogosok lehetőségeit bővítették, míg az alsó, a Belgrád rakpart inkább közforgalmi (járművek, hajók) feladatot tölt be, gasztró mellékfunkcióval, ezért ott egyfajta egyensúlyra törekedtek a gyalogos és autós közlekedés között.

A jelenlegi forgalmi rendbe a Széchenyi térnél nyúltak bele legjobban a tervezők. A legnagyobb változás, hogy a Lánchídon – két kerékpárút között – egy közúti sáv maradna, egyirányú (Budára tartó) forgalommal. A felmérések ugyanis a tervezők szerint azt igazolják, hogy az Erzsébet híd kapacitása elbírja a pesti irányt, viszont felszabadíthatóvá válik a Széchenyi tér, ahol a jelenlegi kör irányú csomópontnak csak a déli fele maradna meg.

A pályázat megnyerése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a tervek egy az egyben megvalósulnak. A tervező átemelhet a többi megvett tervből egyes elemeket a megrendelő kérésére, és a kiviteli tervek közben is alakulhat a koncepció.

További részletek az Index cikkében.

Kommentek

  • bundaska1001

    Nagyon tetszik”Erzsébet híd kapacitása elbírja a pesti irányt” Mikor a Bach csomóponton a felüljárón áll a sorvége,járt ez valaha arra amiről ír.

  • DTF

    Az egyirányusitas jo ötlet, csak nem a lanchid esetében. máshol kellen, van rengeteg olyan utca, ahol a oakorló autók miatt 2 szleksebb autó sem fér el gymás melltt, na ezeket kéne egyirányustain, mert pldául a külkereületekben az öszes zutvást. persze ehhez tuidás kéne, de az ninc.

  • Kempelen.

    Tegnap a rádióban hallgattam, hogy a Ferenciek terének átépítése előtt is ment az óbágatás. Aztán sokkal kisebb lett a sor a Rákóczi úton is, meg az Erzsébet híd felé is.

    Tessék már elfogadni, hogy aki itt óbégat az dilettáns, ezeket a dolgokat pedig szakemberek készítik elő. Ne képzeljétek már magatokról, hogy itt a komment mezőben vagytok kénytelenek atomfizikuskodni. Azért okádtok itt, mert ennyire vagytok képesek.
    Üdv vidékről.

  • DTF

    Kempelen: kisebb a sor? Arr jarok napknta a turot az! Ez olyn, minth 600 ezerrel nott a tehetos kozeposztayls. Azt hitetnek el a huylekkel amit akarnak es sokan beszoljak. Na hat ezert is csodalatos hulye nep a minek!

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.