Összeverte a menetőautót, mert ideges volt

Szerző: Vezess levél küldés  Police.hu levél küldés 
Dátum: 2015.12.06. 10.30

Vádemelést javasol a Szegedi Rendőrkapitányság az ellen a fiatal ellen, aki egy fesztivál után megrongált egy mentőautót.

Inkább nyugtatót kellett volna kérnie a mentősöktől, akkor talán egyszerűbben megúszta volna az a férfi, aki nyáron megrongált egy mentőautót.

A gyanúsított egy szegedi fesztiválon szórakozott ismerőseivel 2015. augusztus 28-án hajnalban. A férfi 1 óra körül elhaladt egy parkoló mentőautó mellett, és azt ököllel többször megütötte. Az ütések hatására a jármű oldala behorpadt.

A 29 éves szatymazi lakost a rendőrök elfogták és előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. Ellene garázdaság bűntettének és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését. Tettét azzal indokolta, hogy ideges volt és így vezette le a dühét.

A szegedi rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.

Kommentek

Változnak a sebességhatárok

Lassabban autózhatunk több fontos főúton és egy autópályán, utóbbin az állapota miatt. Az illetékesek folyamatosan változtatják a megengedett tempót – ha szükséges.

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.