Az óvoda előtt gázolta el gyerekeit egy anyuka

Mindketten túlélték

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.12.05. 07.00

Félelmetes videó érkezett, honnan máshonnan, mint Kínából. A részletek nem teljesen világosak, a végkifejlet azonban megnyugtató.

Gyengébb idegzetű olvasóink nem biztos, hogy meg szeretnék nézni azt a felvételt, amelyet a kelet-kínai Kuangtö megyében rögzített egy óvoda biztonsági kamerája. A képeken látható, amint két gyermek egy autó előtt álldogál, majd amint a kocsi tolatni kezd, a kicsik lehajolnak cipőfűzőt kötni. A következő pillanatban az autó előre mozdul, és maga alá gyűri mindkét apróságot.


Szerencsére mindketten túlélték a balesetet: egyikük saját erejéből áll fel, és néz szét kétségbeesetten zokogva, a másik gyermeket a helyszínre siető segítők emelik ki a hátsó kerék elől.

A balesetre könnyű magyarázatot találni: a szülő, miután a rövid tolatást követően ismét előre nézett, nem látta a kicsiket (hiszen azok guggoltak), így joggal gondolhatta, hogy már bementek az óvodába. Az már egy egészen más kérdés, hogy vajon miért nem kísérte be az épületig a gyerekeket, de erre nincs válaszunk – lehet, hogy a félmilliós Kuangtö megye tanintézményeiben így nevelik önállóságra az apróságokat.

Tudod hova telepített a magyar rendőrség 365 kamerát? Itt a térkép és a lista fix traffipaxokról. Kattints!

Az óvoda előtt gázolta el gyerekeit egy anyuka 1

Kommentek

  • kocogok

    Engem nem érdekelnek, hová telepítettek kamerákat! Soha nem száguldozok a megengedett felett és mindig betartom a sebességhatárokat!

Új csúcsmodellt kap a koreai terepspecialista

Jövő csütörtökön mutatkozik be a SsangYong eddigi legnagyobb szabadidőjárműve. Egyelőre még neve sincs az autónak.

Jogtalanul büntették autósok ezreit Budapesten?

Tarlós István szerint jogtalanul bírságoltak meg rengeteg autóst Budapesten. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessenek az autósok.

Kabrió, bátraknak

Ha már a Techart GTstreet R Cabriolet karosszériája láttán rossz érzéseid támadnak, várj, amíg megtudod, mire képes a dög.

Unod a dugót? Itt a megoldás

Te is kivagy attól, hogy órákig araszolsz reggelente, míg beérsz a munkába? Két megoldás van: válaszd a tömegközlekedést, vagy ugorj a kocsisor elejére. Mutatjuk, hogyan.

Videó: Így kap másfél másodpercet Alonso Räikkönentől

Melbourne-i belső kamerás kör a mezőny két veteránjától a McLaren és a Ferrari közti különbségről.

Magyar gyerekek rajzolták le a jövőt

Hetedik alkalommal hirdette meg a Toyota magyar gyerekek számára is a Toyota Dream Car rajzversenyt: a megmérettetés arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el egy szebb jövő autóit.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

F1: Letiltották a Haas légterelőjét

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésére levetette a Haas-csapat autójáról a T szárnyat. Túl hajlékony volt.

A Fiat motoros Zsiguli legendája

Az idei első nagyszabású autós rendezvényen, az Autó Motor és Tuning Show-n rengeteg csemege akad a géprajongók számára. A széles és ültetett karosszériák, felhúzott motorok kavalkádján túl a veteránok csendes csarnoka is tartogat meglepetéseket.

F1: Újabb motort fejleszt a Honda

Bár az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren elfogadhatóan szerepelt, a Hondánál tudják, hogy a jelenlegi erőforrással nem tudnak messzire jutni. Újat fejlesztenek májusra.

Verstappen: A Red Bull “túl lassú”

Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapja után nem lehetnek igazán elégedettek a Red Bullnál, messze a Ferrari és még messzebb a Mercedes csúcstempója.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

F1: Vettelt nem izgatja a Mercedes

Sebastian Vettel azt mondja, a Mercedeshez való átszerződés egyáltalán nem téma számára. A vártnál gyengébb melbourne-i kezdés sem probléma.

“Feltámad a Zsiguli, 200 lóerővel tér vissza” – Ordas kamu, el ne hidd!

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a Facebookon, és egyre több magyar internetes oldal hiteles állításként veszi át, pedig hatalmas nagy kamu az egész.

F1: Hamilton 99 százalékos, Bottas szombatra javulna

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj szabadedzései után Lewis Hamilton hajszál híján tökéletesnek érezte a napot, Valtteri Bottasnak viszont fel kell kötnie a gatyát.

Egy film, amit látnod kell, ha érdekel a hazai motorgyártás sorsa, történelme

Kende Márta és a Magyar Televízió 47 perces filmje a Motorkerékpárgyárról, és annak bezárása előtti időszakáról.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.