Itt a fix traffipaxok végleges és teljes listája

Szerző: Vezess.hu levél küldés  Police.hu levél küldés 
Dátum: 2015.11.25. 13.50

Az összes fix telepítésű Véda közúti intelligens kamera felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség. Itt a lista hol fotóznak majd az eszközök

Összesen 365 fixen telepített, továbbá 160 mobil készülékből áll majd össze a VÉDA automata közlekedés-ellenőrzési rendszer, amely a gyorshajtás mellett képes lesz ellenőrizni a telefonhasználatot, záróvonalon valló átlépést, a biztonsági öv  használatát, a tilos jelzésen való áthajtást stb. Teljes a lista, hogy hova telepítik a fix készülékeket.

A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében felszerelt berendezések helyszíneit öt megye kivételével már korábban közreadta a rendőrség. Most megérkeztek a hiányzó helyszínek, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyék adatai is. Itt megnézhető, hol is lehet számítani majd állandó ellenőrzésre:

Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megye fix traffixainak listája

Fejér, Pest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye listája

Baranya, Csongrád, Tolna, Vas és Zala megye listája

Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves megye listája

A közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő rendszer rögzített kamerái üzemszerűen még nem működnek – a rendőrség később tájékoztat az élesítési időpontjáról.

Mennyi a bírság?

A hamarosan büntető új eszközök közel tucatnyi szabálysértést lesznek képesek rögzíteni. Itt van, hogy melyikért mekkora a bírságot tartalmazó csekket hozhat a jövőben a postás.

Gyorshajtásért: 30 000-300 000 Ft
Kihangosító nélkül telefonálásért: 30 000 Ft
Biztonsági öv nélküli autózásért: 10 000, 15 000 vagy 20 000 Ft (lakott terület, vidék, autópálya)
Jelzőlámpa tilosán áthajtásért: 50 000 Ft
Vasúti átjárón tiltott áthajtásért: 60 000 Ft
Záróvonal átlépéséért: 30 000 Ft
Kötelező haladási irány megszegéséért: 50 000 Ft
Tiltott behajtásért: 30 000 Ft
Autópálya leállósávjában jogtalan megállásért: 40 000 Ft
Autópálya leállósávjában haladásért: 100 000 Ft
Buszsáv jogosulatlan használatáért: 20 000 Ft
Buszsávban haladásért: 30 000 Ft
Lejárt műszakival autózásért: 40 000, 50 000 vagy 60 000 Ft (attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 hónapja járt le).

Összesen 15 milliárdba kerül a rendszer kiépítése, ebből a 160 mobil készülék tervezése, gyártása, szállítása, üzembe helyezése és további funkciókkal történő bővítése mintegy 900 millió forint


Itt a fix traffipaxok végleges és teljes listája 1

Kommentek

  • szaboata

    már élesre van állítva?

  • tengerimalac

    Azért egy záróvonalért 30 ezres kicsit sok, ahogyan a buszsáv jogosulatlan használatáért sem semmi a 20 ezres! (A jogosulatlan használat nem a haladás, hanem pl. megforduláshoz, kanyarodáshoz, megálláshoz való felhasználás!)

  • Peti

    Egyszerűen beteges ez a pénzbehajtás, továbbá a bírságok irreális nagysága az valami félelmetes. Sehol a világon nincs ekkora pénz iránti lihegés, sem Európában sem az usá ban!

    A mindenkori hatalom és a Belügy semmit sem akar jobban mint az embereket megfélemlíteni!!!

    A kötelező is nagyon drága, pl. az USA.ban az autósok érdekelté vannak téve, hogy legyen neki biztosítása és azt egészítse ki más typ. -al is. De itt Magyarországon csak az idegen biztosítók lihegése a mérvadó!

    Undorító!

  • geotrinus

    Közlekedésbiztonság, mi? Lófaszt!

  • senior

    A következő választás során a szavazófülke magányában azt is meg kell fontolni, hogy akarjuk e ennek az esztelen pénzbehajtásnak a folytatását. A bírságokat meg a saját jövedelmükhöz igazították, mert azok számukra nem jelentősek. Akinek meg nincs annyi pénze, “az annyit is ér”.

  • kissbela

    BUDAPESTEN BELÜL HOL VANNAK A FIX TRAFFIK???

  • aurora01

    Ez mind nagyon jó, hogy ennyire aggódnak a biztonságunkért , de ezek a fix összegek azt jelentik, hogy a képtelenek a helyzetnek megfelelő igazságos és helyes döntést hozni , így az egész bírságolási rendszer egy visszaélés a hatóság kezében. Arról vajon mi a véleménye a tisztelt döntéshozóinknak , a magyar utak miért nem felelnek meg a követelményeknek , miért történik rugó , -tengelytörés , felni deformáció , amik nem csak az üzemeltetők zsebére károsak, de legalább olyan veszélyes, mint egy záróvonal átlépés , biztonsági öv használatának elmulasztása , avagy egy kisebb mértékű gyorshajtás elkövetése , arról nem is beszélve , hogy a vadak sok helyen korzónak használják, amúgy is csak arra alkalmas útjainkat. Nagyon szép dolog a követelménytámasztás , de nem egyoldalúan.

  • hova

    Balatonbozsok hivatalosan már nem létezik, Enying viszont igen!Veszprém-megyében nem Tóvázsony, hanem TÓTVÁSZONY a helyes helyiség név. A rendőrségnek igazán ismernie kellene a községek,falvak. városok nevét!!

  • Kempelen.

    Ti akartátok. Ha minden szabályt legalább igyekeznétek betartani, akkor nem lennétek így felháborodva.
    Lehet leszarni a szabályokat lányok. Csak pénz kérdése, lássuk, ki milyen vagány, amikor van tétje a dolognak.

  • Kempelen.

    Hova! Nincsen Tótvászony nevű veszprém megyei község.
    Tótvázsony viszont van.

    https://www.google.hu/search?q=t%C3%B3tv%C3%A1szony+veszpr%C3%A9m&ie=utf-8&oe=utf-8&gws_rd=cr&ei=NedVVpuqCeKfyAPc8ICwCw

  • csipke

    végre a sok gyagyást,félnótást és azok akik nem valók az utakra még gyalogosan sem nem hogy autóvak közlekedni.31 éve vezetek de még nem büntettek meg egyszer sem,pedig terepjáróval közlekedem de nem is játszom az eszemet az utakon,hajrá rendőrség büntetni a sok szarházit majd a zsebén keresztül megtanulja a rendet

  • Iceman.

    Ez egy nyereséges projekt lesz. Szerintem minden traffipax az. Engem nem zavar, nem is értem aki hőbörög. Csak rajtam múlik, hogy gyorsan hajtok-e, ez különösen a fix traffipaxra igaz, mert amúgy vannak görény helyek a mobil méréseknél…

  • subtotal

    Ha a gyorshajtást ezek is objektíve mérik és büntetik, akkor rendicsek, nincs gond. Azon túl, hogy szeretnénk majd látni, hogy hogyan és milyen tipusú büntikből térül meg a beruházás.
    Az, hogy közlekedésbiztonságilag sok hasznuk nem lesz, az viszont fix.

  • senior

    A gyorshajtás mérése és büntetése azért nem olyan “rendicsek”, mert a mérést kiegészit(het)ik egy előtte elhelyezett (nehezen meglátható)teljesen indokolatlan sebességkorlátozással. Az, hogy igen gyakran a józan észnek ellentmondó korlátozásokat “védenek”, szintén nem “rendicsek”. Egyébként a pénzbeszedés szándékát bizonyítja az hogy oda helyezik a mérőeszközöket, ahol gyakorlatilag nem jelent veszélyt az engedélyezett sebesség túllépése. Az általam ismert helyszínek kizárólag a “kaszálásra” alkalmasak. De aki tud egy olyat melyet iskola, óvoda vagy orvosi rendelő közeli gyalogátkelőhely védelmére helyeztek el, írja meg.

  • DTF

    Nem is ertem ezt a gyorshajtas dolgot: elege sokat jarok videkre (bp-rol), palyan es autouton is. En gps szerint mert sebesseggel kozlekedem (tehat 90 megengedettenl nalam az ora 95-96-ot) mutat. Es ma pl egy gyorshajtos sem lattam. Jo, palyan ingen, de ott kb lehet menni 160-nal. Annal tobb viszint az indokolatlanul lassu jarmu (miert kell menni 70-nek ahol 90-nel lehet???) a palyan teljesen logikatlanul, gyorsabb auto ele kivago, 110-120-szal kamionsort elozo, kozepso savban halado, nem megy ki a kulsoben, vegig a besloben halas, stb. En inkabb ezeket buntetnek vag yfigyelnem, mondjuk nalam nem a buntetes lenne alenyeg hanem az h minel tobben megtanuljanak logikusan es mayokat segitve vezetni…

  • senior

    DTF! Azért mert a lényeg a látványtervezés (hű de sokat és jól dolgozunk) és a pénzbeszedés ( mert miből lesz a jövő havi bérünk). Egyébként nem kényelmesebb fűtött, légkondicionált autóban szunyókálni, vagy automata módban fényképeket készíteni, mint DOLGOZNI?

  • hova

    Esztelen Kempelen!
    Olvasd el rendesen mit írtam. Olvasás: ált. isk. 1.osztály!!!

  • csumi

    Nem kell ezt ragozni, az ötletgazdáknak csak azt kívánom, hogy hosszú és kemény szenvedése legyen.

  • menőmanó

    Meg kell jegyezni a helyeket, aztán utána lehet nyomni ami a csövön kifér. Mindenhova nem tudnak ezek a balfékek radart állítani.
    Jobban kell figyelni mint eddig és résen kell lenni, de remélhetőleg nem kell változtatnom a megszokott tempómon.
    Néhány eszetlen meg azt várja ettől, hogy csökkenni fognak a balesetek, holott teljesen egyértelmű minden informáltabb számára, hogy ez nem így van.

  • Kempelen.

    Hova!
    Légy szerényebb. Ezt írtad, idézem:

    “Veszprém-megyében nem Tóvázsony, hanem TÓTVÁSZONY a helyes helyiség név.”
    A helyes pedig ZS, nem pedig SZ, ahogy te írtad. TótváZSony. Írás 1. osztály. Nem megy neked, tudjuk. (A helységnév pedig egy szó, nem kettő, ahogy írtad)

  • Kempelen.

    Bízom benne, hogy aki tolja, ami a csövön kifér, az évente legalább 1 millióval járul majd hozzá a közteherviseléshez. Szívből kívánom neki és összes idióta kollégájának.

    senior! Neked meg nem mindegy, hogy miért fizetsz? Amit Bajusz készített az út mellől, vagy amit a doboz?

  • szaboata

    Nem a száguldozásról van szó,nézzétek reálisan.De egy fölös stresszet generál az emberben mindenképp.A balesetek nem csökkennek,a halálosak semmiképpen.Az ilyen drága büntigépek helyett időszakos tanfolyamot,továbbképzéseket kellene bevezetni,pszichológiai,reflex teszteket.Azok,akik itt a dolog jogosságát állítják figyeljék,hogy táblától tábláig mindig 50-el mennek-e valóban.

  • Stiki

    Engem az irritál, hogy mindenki arra játszik, hogy hol kell betartani a szabályokat és hol nem… Annyira nehéz 60 helyett 50-nel menni?! Mindenki elvárja, hogy olyan szabályokat alkossanak, amit mindenki betart, így hozva létre egy normális közlekedést – ellenben mindenki a másiktól várja a szabályok betartását, önmaga meg sz@rik rá. Mindenkinek oktatják, hogy a táblákat figyelni kell mindenhol. Ránézel és tudod, hogy az adott útszakaszon mit kell betartani vagy mire kell figyelni.
    Ne számolgassatok km óra csalást, mert úgysem pont annyi, amennyit saccolsz. Az óra szerint lehet haladni 70-nel, senkit nem érdekel, hogy az csak 64, 66 vagy 68 km/h. Tényleg azon centizel, hogy egy 2-3 órás úton nyersz 10-15 percet?! Röhej.
    Tartsa be mindenki a szabályokat, akkor nem arra kell figyelni, hogy hol a trafi, meg a rendőr, hanem lehet nyugodtan autózni/motorozni.

  • senior

    Kempelen! Ez a beszélgetés a cím szerint telepített eszközökről szól, ez alapján én is azokról írtam. Természetesen van véleményem az “élőerős” pénzszedésről is, de azt majd egy arról szóló cikk után. Egyébként a nürnbergi per által nyitott precedens alapján, én sem fogadnám el azt kimentésként, hogy “parancsra tettem”.
    Stiki! Az emberek jogkövető magatartását nagyban befolyásolja az, hogy egyetért-e a szabállyal vagy nem. Amit nem fogad el, azt is betartja, de csak kényszer fenyegetésére. Közlekedésünk szabályozása tömve van buta, értelmetlen és a valóságot figyelmen kívül hagyó rendelkezéssel. Lásd például a 60-as tábláról szóló cikket. Nem a rendőrség teszi ki a jelzéseket, de nagyfokú a vétkessége abban, hogy a jogalkotónak, a közútkezelőnek nem jelzi hogy az nem megfelelő. Helyette odaáll “Bajusz” és szedi a pénzt.

Tarlós véget vet az autósok rommá bírságolásának

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását illetően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

Ez minden idők legmagabiztosabb parkolóból történő kiállása

Hogy tudott innen így kiállni? Oda egy hajszál nem fért volna! Hozzáért, vagy nem ért hozzá? Megannyi kínzó kérdés!

F1: 2017-re kicsinálták az előzéseket

A versenyzők elmondása alapján beigazolódtak az előzetes félelmek, a 2017-es Forma-1-es autókkal igen nehéz, ha nem lehetetlen előzni. Idén körmenetek jöhetnek.

Egy apró csavar élete az F1-ben

Egy aprócska alkatrész, ami hatalmas utat tesz meg, mire behelyezik egy Forma-1-es autóba. Most végignézheted a folyamatot.

Idén is lazajlott a hazai legnagyobb autós és tuningszeánsz

Idén is megrendezték a legnagyobb, legszínesebb benzingőzös hazai bulit, az AMTS-t, és mi idén is kimentünk egy fényképezőgéppel, hogy lőjünk pár fotót.

Hogyan hajtogassunk Suzuki Ignist?

Az origami az egyik legrégebbi japán szabadidős tevékenység, ami ma is töretlenül népszerű, az új Suzuki Ignis pedig kellően dekoratív ahhoz, hogy ihletet adjon egy elszánt hajtogatónak.

Na ilyen fotókat sem láttunk még magyar használtautó-hirdetésnél

Sok cifra hirdetéssel találkoztunk már, de ilyet még soha nem láttunk.

Hatalmas és okos SUV a Škodától

A Škoda bolygóközi méretű teret, a korszak színvonalán álló vezetési segédeket és jó minőséget csomagolt vonzó, biztonságérzetet sugalló terepjárós formába Kodiaq név alatt.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.