Európában nem kapnak kárpótlást a VW-tulajdonosok

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.11.25. 20.00

Amerikával ellentétben Európában nem fizet kárpótlást a manipulált dízelmotorral futó gépkocsik tulajdonosainak a Volkswagen.

“Nem részesülnek pénzügyi kárpótlásban ezeknek a járműveknek a tulajdonosai Németországban” – mondta az AFP hírügynökségnek szerdán Enrico Beltz, a csoport értékesítési részlegének szóvivője. 
A Volkswagen által Németországban javasolt és a hatóságok által jóváhagyott intézkedéseket egész Európában alkalmazzák. Az Egyesült Államokban a VW utalványok formájában összesen 1000 dollár kárpótlást juttat azoknak, akiknek a járművében egy szoftver segítségével meghamisították az emissziós értékeket, továbbá három évig hiba esetén ingyenes támogatást biztosít.
    
Az amerikai és az európai ügyfelek közti különbségtételt a szóvivő azzal indokolta, hogy “a két piac nem hasonlítható össze”. A német szakhatóság (KBA) szerdán jóváhagyta a VW által előterjesztett javaslatot a manipulált autók átalakítására. A javaslat egyelőre csak az 1,6 literes és 2 literes EA 189 típusú motorokra vonatkozik. 
Az utóbbiak esetében csak szoftver frissítésre van szükség, amely mintegy fél óráig tart. Az 1,6 literes motoroknál kkevesebb mint egy órás munkával egy úgynevezett áramlásátalakítót kell beépíteni, amely biztosítja az üzemanyag tökéletesebb elégését. Az 1,2 literes motorok kiigazítására még a héten javaslatot tesz a VW.
    
A konszern arra törekszik, hogy a tulajdonosoknak ne kelljen nagyobb fogyasztással és kisebb motorteljesítménnyel számolniuk, erre azonban még nem tehet ígéretet – áll a VW közleményében. A VW korábban közölte, hogy világszerte mintegy 11 millió gépkocsi érintett.

Kommentek

  • hova

    Hoppá………..:uber alles?

  • Szaky

    Készítsenek tényfeltáró riportot, hogy az usa milyen mértékben szennyezi a levegőt, saját gyártás

  • Szaky

    Járjanak utána, hogy pl. Honda Mazda, GM olasz dízelei, is sokszorosát bocsátják ki…

  • Szaky

    Vannak szakemberek akik megmérték, és egyik sem tudta a gyári.értéket!!!!

  • Levrone

    Istenem, még mindig van, aki nem érti a lényeget? Nem a kibocsátás mértéke a lényeg, hiszen egyik dízel sem tudja a panelszakemberek által előírt értékeket, ez teljesen nyilvánvaló. A baj ott van, hogy DIREKTEN csaltak ahhoz, hogy legalább laborkörülmények között teljesüljenek az előírt értékek és a szándékos csalást nem díjazzák sehol sem. Azért van különbség aközött, hogy “szándékos csalással hozza az előírt értékeket még laborkörülmények között is” VS “hozza az előírt értékeket, de valós körülmények között mások az értékek”. Itt a bebizonyosodott, és a VW által megerősített és elismert szándékos félrevezetésen van a hangsúly. Az 6.6-os Duramax dízelről nem állítja senki, hogy 95g a kibocsátása és nem is manipulálja a mérést szoftveresen. Én így látom.

  • Kempelen.

    Levrone, kb. nálad a pont. A csalás az csalás. Nem lehet mellette elmenni szó nélkül.
    Ahogy a mellett sem, hogy ez a felhasználók többségét nem érdekli. A többség nem is tud az egész botrányról és az autók fenntartása, ha ettől nem több, akkor nem fognak elpártolni.
    A vállalati flották CO kvótája a mérvadó (Magyarországon olyan is alig van, ahol ilyet egyáltalán alkalmaznak, mert a yenki cégekre jellemző), azt meg teljesítik a motorok.
    Magyarul: vihar a biliben.
    Az eladások ráadásul csak az USA-ban csökkentek, csak októberben és csak 0,2%-kal. Mindenhol máshol erősödtek. Ennyi.

  • v_johny

    Igazából nem is tudom, hogy most akkor a VW féle “csalás” a csalás/a rosszabb vagy pl a most feszegetett Renult ügye. Mert teszem azt, mondjuk a VW a csaló programmal tudja a tesztciklus alatti laborértékeket, a valóságban pedig az előírás 10x-es értékét. A Renult tudja csaló progi nélkül a teszt alatti értéket, valóságban annak a 25x-ét nyomja ki magából. Tehát a valós terhelés hol is nagyobb bukta?

  • Iceman.

    v_johny – 2015.11.26 10:59: Nyilván igazad van abból a szempontból, hogy valós körülmények között a VW csalós autói és a versenytársak megfelelő autói is hasonlóan szennyezőek. Emellett persze óriási különbség az, hogy a Renault a mérés közben és a valóságban is (olyan körülmények között mint, ahogy a mérés született) képes hozni a szabályban leírtakat. Az, hogy az életszerű tartományban már egyik sem, illetve az, hogy az életszerű tartomány teljesen kimarad a szabvány méréséből inkább a szabályt hozó szerv hibája… Először szerintem életszerű szabályozásra van szükség, aztán meg annak a vasszigorral való betartatására. Számomra nem életszerű egy olyan szabályozás, aminek ma egyszerűen lehetetlen megfelelni, az csak egy bürokraták által termelt papír, amiről -miután minden autógyár kijátssza így vagy úgy- jól elmondhatják, hogy milyen nagy eredmény.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.