A DS 4 nem ismeretlen a számunkra, hiszen a Citroën prémium almárkája Európában is forgalmazza a C4 alapjaira épülő, idén ősszel megújult, igényes kivitelű ferdehátút. Az a változat azonban, amit most mutatott be a gyártó, kizárólag Kínában lesz elérhető, nem véletlenül.

A DS 4S ugyanis nyújtott tengelytávval, módosított futóművel és megnövelt hátsó fejtérrel  egészíti ki az alapmodell erényeit.
Az utastérben a karosszéria fényezésével harmonizáló – ez esetben piros – betétek díszítik a műszerfalat, a középkonzolt és az ajtópaneleket, továbbá az üléseket is színkódolt bőrbe burkolták.

Motorikusan nincsenek újdonságok: kétféle 1,8-as benzinmotor, 136 és 204 lóerővel, mindkettő hatos automata váltóval, vagy egy vadonatúj, háromhengeres PureTech turbó kérhető a kocsihoz majd valamikor 2016 első felében.